Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Rezek Román: Az Eucharisztia Teilhard szintézisében

Az Ige a kozmikus elembe oltódik s abból hat ki, hogy mindent uralma alá vonjon és Testéhez idomítson“. „A keresztény tanításban és imában tág helyet kell biztosítanunk az eucharisztikus Jelenlét valóságos kiterjedésének. Amiként „testünknek" nevezzük lelki sugárzásunk helyi központját, akként azt kell mondanunk, hogy Krisztus Teste kezdetben és elsődlegesen a kenyér és a bor színeire korlátozódik. De az Ostya izzó tűzfészekhez hasonlít, ahonnan lángja fölcsap és szerteárad“ . .

Ha tehát egy olyan pap, aki így hisz, nem rendelkezik oltárral, kenyérrel és borral (mint ahogy Teilhard sokszor találta magát ilyen helyzetben, akár a háború förgetegében, akár ázsiai kutatóútjai során), az a pap „az egész Mindenség fölött“ fogja imádkozni „kozmikus miséjét“. Ilyen szemmel kell látnunk s megértenünk a Pap és a Mise a Világ felett lángoló sorait:

„Uram, az egész Föld oltárán ajánlom föl Neked a világ munkáját és verítékét . . . Fogadd el ezt a teljes Ostyát, melyet a vonzásodra ébredező Teremtés ajánl föl ezen az új hajnalon . . . Föld-anyám reményei és nyomorúságai fekszenek vállamon . . . Mindarra, ami az emberi Testben születni vagy elhalni készül a fölvirradó nap alatt, lehívom a Tüzet“. — „Ajkamon át ejtsd ki fölötte a kettős és átváltoztató szót, melynek híján összeomlik s ködbefoszlik minden okosságunk és minden tapasztalatunk, de amely összeköti és végleg megszilárdítja minden tervünket és minden tettünket a Mindenségben. Minden élőre, ami ma fog kicsírázni, növekedni, virágba borulni és termést hozni, ismét mondd ki szavadat: „Ez az én Testern“. S minden halálra, ami szétrágni, elhervasztani és szétszakítani készül, mondd ki parancsoló szódat (a hit igazi titkát): „Ez az én Vérem“.

Mi történik a szentáldozatban? „Az Ige folytatja végnélküli működését a ma születő új Emberiségben“. Durván a dolgok természetébe nyúl e z az átalakító Erő? Hirtelen átformálja a kenyér s a bor „színeit“ is? Nem! „Amint az Ige alászáll a Világ szívébe, az Anyag felszökő árjai meg sem rezdülnek, amikor új élettel telitődnek. A mélységes átalakítás látszólag semmit sem renget meg. A velőkig ható Szó hatására mégis titokzatosan és valóságosan öltött Testet a Mindenség, ez az óriási Ostya. Istenem, most már Megtestesülésed ad formát minden anyagnak; s ha nem hihetném, hogy valóságos Jelenléted lelkesíti, gyúrja hajlékonnyá és járja át melegével a belém ható vagy engem megsuhintó legparányibb energiát is, mondd csak: nem pusztulnék-e el a lényem velejéig maró hidegtől? ..."

Amikor ebben a „kozmikus misében“ Teilhard odáig merészkedik, hogy Jézus Testének nevezi a világot, akkor mindig arra kell gondolnunk, hogy — éppen az egyesülés törvénye szerint — még a legnagyszerűbb egyesülésben is megmaradnak az egyesülők sajátos tulajdonságai, sőt személyük felfokozódik, „differenciálódik". Ezért írja Teilhard: „Ahogy most a világra nézek és itt élek az ölén, nem a monista szétfolyó vágyát érzem, aki mohón akar felszívódni a dolgok egységébe. A pogány ember meghatódottságát sem élem át, aki kézzelfogható istenség lába elé borul. Nem érzem a kvietista passzív önátadását sem, amikor misztikus energiák árja dobálja ide-oda". (Hogy ezekből a túlzásokból mit és hogyan őriz meg és — átalakítva! — kereszténnyé emel, ezt érdemes volna hosszan elemeznünk . . .)

68