Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Rezek Román: Az Eucharisztia Teilhard szintézisében

zést, amely minden fölött uralkodik s mindent összefog, nem tudjuk kibetűzni: lehet, hogy leírhatatlan halál-tusát rejt magában, — avagy diadalmas örömet . . .

A Szentségtartó, a trilógia második elbeszélése, magát a krisztusi kisugárzást érzékelteti: az Ostya fehér árja mindent átragyog, benne úszik minden létező, de mindegyik meg is őrzi saját alakját. A tejfehér fény (amely a teremtő, fönntartó és egyesitő krisztusi Erőt jelzi) lehatol a tárgyak legmélyére, életünknél is mélyebben rejlő gyökerükre ... Az egész Világ olyan lesz tőle, mint egyetlen nagy Ostya ... A Fehér Fény aktiv erővel jár át minden dolgot s összegyűjti a Mindenségben áradó szeretet szineja- vát, magába öleli mindet. Csak azok a zsarátnok-szerű tüzek izzanak vörösen és magukra maradva, amelyek nem akarják együtt énekelni a Mindenséggel: „Udvözlégy Krisztus valóságos Teste“ . . . Ismét a „nagy spirálisra“ kell gondolnunk: mivel Krisztus magához öleli a Misztikus Teste tagjait (az embereket) s mert az emberek az anyag „átlelkesítésén" dolgoznak, ezért — közvetve — az anyagvilág is az Egyetlen Fő s Egyetlen Szív hatása alatt áll: „hús“ — vagy legalábbis „köpeny“ a Misztikus Testhez, önkéntelen jut eszünkbe a 103. zsoltár szava: „Domine Deus meus, magnificatus es vehementer, amictus mundo sicut vestimento“. (Hogy a „Christus amictus mundo sicut vestimento“ miként található meg pl. Szent Ambrus Írásaiban, azt P. Szabó Ferenc SJ könyve is megmutatja: Le Christ Créateur chez Saint Ambroise, 1968, 168 I.)

A Szelence, a harmadik történet, azt a közel-távol élményt írja le, amelyben mindaz részesedik, aki teljesen szeretne azonosulni szeretete tárgyával. Teilhard a fronton a szíve fölött egy kis szelencében hordta az eucharisztikus Krisztust, Vele szeretne „szinte eggyé válni“. Az anyagilag és lelkileg is lehetetlen kísérlet: „Határtalanul haladtam előre Őbenne, mint ahogy kő hull lefelé feneketlen kútba; képtelen voltam megragadni vagy Vele eggyé válni: a kicsinyke Ostya központja tovafutott és magával sodort.. Most még csak a Világon keresztül érinthetem meg, az anyagon át. Lélekszakadva kell vetnem magamat a lázas emberi munkába. Minél nagyobb részt vállalok belőle, annál többet érek a teljes Valóság átgyúrásában s annál inkább el is érem Krisztust és hozzásimulok“. Ugyanazt a Krisztust érem el így — az Anyag „színein át", — mint aki által minden lett, aki mindent létben tart és előrejuttat a végső egység (Pléróma) megvalósulásáig. Ez a Krisztus „kozmikus“ és történeti is, és egész önmagát ajánlja fel az Oltáriszent- ség ételében és italában. Ezért írhatja Teilhard: „Most már egyetlen Elem ölén élek, amely Központja és Részese mindennek. Személyes Szeretet Ö, és kozmikus hatalom“.

Mise a világ felett

Az emberi szellem átalakítja, szellemivé szervezi az anyagot.

66