Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - Rezek Román: Az Eucharisztia Teilhard szintézisében
2) az igazi „lényeget“ a szervező erő adja meg. Teilhard ezt a szervezőalakitó, újat-alkotó erőt nevezi „léleknek“. A „lélek“ — mindig analóg értelemben — jelent bármiféle rendező-szervező-egyesitő erőt. Ez az erő kezdetben mehanikus-determinista törvények fátyla alatt, később a pszichés élet ösztöneiben, majd a reflexiv emberi szellemben, a közösségeket szövő „közös lelkiségben“ mutatkozik. A fejlődés görbéjén egy-két helyen ugrásszerűen tűnik elő a szervező erő hatása: egy kritikus ponton megjelenik az élet s egészen új-valamit hoz az egyetemes „világ-szövetanyagba“. Egy második kritikus ponton megjelenik a reflexiv emberi szellem, vagyis a legfőbb valami, „a jelenségek jelensége“, az egész addigi fejlődést felülmúló (ilyen értelemben transzcendens) egé- szen-új, az önmagára visszatekinteni és saját sorsát is alakítani képes emberi szellem. Teilhard szemében világos, hogy nemcsak e két kritikus ponton, hanem mindenütt és mindenkor valami abszolút Erő dolgozik — mindig a létezők megfelelő létfokán át hatva (analóg módon). Miért állíthatja ezt Teilhard? Azért, mert maga az anyag — ez a csodálatos képességekkel rendelkező potencialitás, amely serkenti az embert, együtt is dolgozik vele, és amely még az ember boldogságában is résztvesz, — ez az anyag csak befogadó, szervezést-váró adottság: s az aktiv erő mindig az anyagot rendező-szervező- egyesitő lélek. A rendező-szervező-egyesitő, újat-alkotó lélek a fejlődés görbéjén egyre inkább anyagtól függetlenül hat, vagyis a magasrendű szellemi létezők esetében egyre jobban kiviláglik az Erőnek, a Léleknek transzcenden- talitása, anyagtól-függetlensége. Az anyag mindenütt „megtalálható" a világban. De a létezők valódi létét az anyagiságukat szervező lélek adja. Mindent e kettős arcéi szerint ismerünk és szeretünk. Ez nem dualizmus, hiszen éppen Teilhard szerint nem merőben-anyagi áll előttünk, hanem mindig és mindenkor egyre-jobban „lelkesített“, azaz egyre szellemibbé váló valóság. — De ez a látásmód nem is materializmus, hiszen az annyira megbecsült anyag csak azért „isteni“, mert a szervező Lélek ilyen fokra emelheti. De ekkor sem maga a Világ az Isten, hanem csak kapott valamit az egyesitő Erő végtelenségéből, felelt a hívására ... A világ egyre szellemibbéváló óriási egység, amelyben minden hathat mindenre ... A világ — a maga természetes vonalán — egyre jobban központosul, mert természetfölötti síkról a természetesbe nyúlva vonzza őt a szerető és szeretetreméltó Nagy Kebel . . . A mélyben mindig az abszolút szervező (tovább-is-teremtő, úját alkotó) isteni Erő dolgozik, de a valóság törvényein át érvényesítheti aktivitását. Az élet megjelenése előtt az anyagi elemek az egyesüléskor úgy olvadnak egymásba, úgy egyesülnek, hogy egyedi tulajdonságaik nem érvényesülnek közvetlenül: az oxigén s a hidrogén új anyaggá olvad össze, vízzé, amelyben a két egyesült elem közvetlenül nem mutatja a tulajdonságait. Az élet fokától kezdve viszont úgy egyesülnek a sejtek, hogy élő új egésznek felépítésében 61
