Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Vass György: Házasság, az evilági szerelem szentsége

Elfogadható E. Schillebeeckx-nek, a belga teológus véleménye, amely szerint éppen ez a modern tapasztalat segíti a teológust a házasság igazi lényegének leírásában. Schillebeeckx' ugyanis helyesen látja, hogy a bírált sőt elvetett tünetek inkább társadalmunk forradalmi átalakulásának következményei, mint a múlt századok keresztény hitének és erkölcsének lényeges tagadása. Éppen azért, mert a házasság emberi, evilági valóság, róla alkotott felfogásunk legnagyobb részben történelmi és társadalmi szituációnk függvénye. Ha a teológus csak a múlt társadalmának a házasságról alkotott ideáljából ítélné meg a mai állapotot, akkor csatlakozhatna korunk kassandráihoz. Éppen ez a jelenlegi krízis mutat arra, hogy kortársaink a férfi és a nő viszonyában annak az evilági szerelemnek lehetőségét keresik, amely talán jobban meghatározza a találkozás lényegét, még a házasságban is. Mert a múlt társadalmi rendjében ez a földi, evilági szerelem nem mindig volt a házasságra vezető találkozás alapja. Néha még most is él a felfogás, hogy ezt a szerelmet csak a házasság előtt vagy ezen kívül lehet megtalálni. A házasság önmagában véve nem a férfi és a nő szeretet-viszonyát, hanem a múlt zárt társadalmi rendjét és a családi pozíció megerősítését szolgálja. A családfő által diktált, vagy a gazdasági és társadalmi körülmények által kényszerített házasság nem lehet többé ideál a jóléti államokban felnövő fiataljaink számára.

Még a gyermekáldás is, amely a múlt bizonytalan állapotában a férfi és a nő találkozásának elsőrendű célja volt, háttérbe szorult. Korunk félelme a föld túlnépesedésétől, megváltozott felfogása a nemiség fizikai és pszichológiai szerepéről, a nő biológiai és társadalmi egyenjogúságáról stb., mindig jobban kihangsúlyozza a férfi és a nő találkozásában azt a szabadon vállalt és szabad odaadással beteljesülő földi szerelmet, ami a házasságra vezet* 2. Kétségkívül, az ilyen módon felfogott és tapasztalt találkozásban a kétnemű- ség ténye, és a kiegyensúlyozott szexuális élet lehetősége, éppen olyan szerepet játszik, mint a múlt idők törzsi vagy családi életének érdekei. A teológus feladata az, hogy ezt a házasságot alkotó földi szerelmet a hit szempontjából, nem pedig a múlt társadalmi életének normái szerint értelmezze.

A teológus tehát nem szükségképpen moralista. Amikor a házasságról ír, nem ad konkrét erkölcsi útmutatást, hanem az emberi valóságot értelmezi a keresztény hit szempontjából. Munkája azonban irányadó a moralista számára is. Ha a moralista nem veszi figyelembe a teológus értelmezését, akkor kritikája a házasság mai tapasztalatával kapcsolatban nem kimondottan a keresztény erkölcsiséget, hanem talán csak az elmúlt korok társadalmi rendszerének fenntartását szolgálja. A keresztény erkölcsi rend pedig soha nem válhat az elmúlt vagy mulandófélben lévő társadalmak ideológiájává. A hitnek minden korban és minden társadalmi körülmények között fel kell fedez') E. Schillebeeck: Marriage. Secular Reality and Saving Mystery. Vol. 1 (London Sheed & Ward) cf. p. 7.

2) Lásd: II. Vatikáni Zsinat: Az egyház a modern világban, n. 49-51; VI. Pál: Humanae vitae, n, 11 & 12.

36