Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Galambos Irén: A liturgia reformja a zsinat után

amely nemcsak engedélyezi, hanem szabályozza is a keresztények közös istentiszteleteit, amelyekre különben maga a pápa adott példát, amikor a zsinat befejezése alkalmával a nem-katolikus zsinati megfigyelőkkel, vagy a Rómába látogató anglikán prímással vagy a konstantinápolyi pátriárkával tartott ilyen ökumenikus istentiszteletet.

1968 június 18-án jelent meg az új pontifikáié: Pontificalis Romani, a püspök-, pap- és diákonus-szentelés új rendjével, amelyeknek népnyelvű fordítása és azok bevezetése természetesen az egyes Püspöki karoktól függ.

1968 augusztus 15. óta használjuk az eddigi római kánon mellett a három új eucharisztikus imádságot és a nyolc új prefációt, amelyek nemcsak nagyobb változatosságot biztosítanak a szentmise központi részében, hanem új szempontokra, eddig nem eléggé öntudatosított alapvető igazságokra is felhívják a figyelmet.

Liturgikus rendeletek és új szövegek szempontjából az 1969-es esztendő egyenesen „viharosnak" mondható. Szinte egymást érték a már régóta várt új, terjedelmes kiadványok úgy, hogy az egyes országok liturgikus- és fordítói bizottságai alig tudnak megküzdeni az előttük álló feladatokkal. Mindenekelőtt éppen a fordítás szempontjából fontos és kevésbé ismert dokumentumra szeretnénk felhívni a figyelmet. 1969 január 25-én jelent meg a püspöki konferenciák és a nemzeti liturgikus bizottságok elnökeihez intézett francia nyelvű Instrukció: A liturgikus szövegek népnyelvre történő fordítása ügyében. Mindjárt első pontja leszögezi, hogy a meglévő fordításokat többoldalú kipróbálás után újból felül kell majd vizsgálni. Ha egy nyelvet különböző országokban beszélnek, a fordítás munkájában mindegyik terület képviselői kapjanak helyet (2.). Tekintetbe kell venni az illető nép ill. nyelv szellemét, a szövegek rendeltetését (26., 36.), de a korunk által támasztott követelményeket is (24.), általában, hogy a saját nyelvén azt fejezze ki, amit az egyház az eredeti szöveg által közölni akart (6.), de szükség van új szövegek alkotására is (43.), végül hogy az ideiglenes fordításokat ki kell próbálni (39.).

1969 március 19-i keltezésű az esketés új szertartása, amely a feleknek sokkal aktívabb részvételt biztosít, tartható önmagában és természetesen nászmisével, saját prefációval és áldással. A bevezető külön kiemeli a sajátos népi szokások alkalmazásának lehetőségét.

A legnagyobb „vihart“ kétségtelenül az 1969 március 21-án megjelent új naptár: Calendarium Romanum váltotta ki. Már nyilvánosságra hozatalának körülményei is: az egyes országok Püspöki Karait és Liturgikus Bizottságait egészen váratlanul és készületlenül érte a közzététel és a nyomában kiváltódott elégedetlenség. Ha közli is az új naptár az egyes változtatások okait, azok nem meggyőzőek és nem felelnek meg rjiindenben a Liturgikus Konstitució rendelkezéseinek. Fő törekvése kétségtelenül az Úr ünnepeinek s így a vasárnapnak a kiemelése volt. Az egyes országok szakemberei24