Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - András Imre: A vallásgyakorlat mai krízise és megújulásának iránya
külső kényszer hatására“ (Gaudium, et Spes, 17. pont). Amint látjuk, a zsinat maga is igyekszik előmozdítani és a vallásosság szempontjából fontosnak ítéli a napjainkban megfigyelhető fejlődést a tradicionális kereszténységből a maga-választotta kereszténység felé. Másik jellemzője lesz az új egyházi kibontakozásnak buzgó vallási közösségek kialakulása a tagok tevékeny részvételével. Karl Rahner úgy gondolja, hogy a kis csoportok szociológiai szempontból sok közösséget mutatnak majd a szektákkal.8 Egy fiatal káplán erről így ír: „Külvárosi plébániai munkában dolgozom. A nagy tömegben kis keresztény közösségeket igyekszünk összehozni és ott élni az evangéliumi testvériséget. Meglátásom szerint a tömeg-kereszténység egészen felületes dolog és megszűnőben van már. A fiataloknak nem kell egy felületes, félig babonás, szenteket szinte imádó vallás. A legtöbben ezért hagyják ott. Igazi keresztények kevesen vannak. Nos, ezeket kell megtalálnunk és összehoznunk.“ A vallásgyakorlat lényeges részét képezi a jövőben a „részvétel“ a vallásos közösség életében: megjelenni a közös istentiszteleten, belekapcsolódni a közös akciókba, viselni a közös terheket (anyagiakat is). A részvétel, a „communio“ erősítésében látja egyébként a zsinat is a vallásos élet megújulásának útját. Különösen a liturgia megújításáról és a világiak apostolságáról szóló dekrétum foglalkozik ezzel. A „részvétel“ szempontját emeli ki a modern teológia a vallásgyakorlat ellentétének, a bűnnek tárgyalásában is. Nemcsak a közös üdvösség teszi szolidárissá az embereket, hanem a bűnök is, ezért egészen személyes vétkünkkel is ártunk a közösségnek, melynek tagjai vagyunk. A bűn ilyformán kártékony részvétel a közösség életében. Az elmondottakat nem szabad valamifajta kollektív vallásosság kialakulásának prognózisaként értelmezni, ahol majd minden vallásgyakorlat közösségi formát kap. A keresztény életnek mindig lesznek lényeges „házi feladatai“. Fontos változás mégis az utóbbi évtizedek individualista lelkiségével szemben, hogy a vallásgyakorlatban az „Isten és én“ viszonyról az „Isten és mi“ viszonyra tevődik át a hangsúly. 6) Isten népe a történelemben A „keresztény világiasság“-ban élőnek a vallásos közösségben, az egyházban fontos közéleti szerepe lesz: képviseli a vallásos közösség „érdekeit“, érvényre juttatja szempontjait a közéletben. Ezt eddig elsősorban államjogi formulákkal vagy az egyházi és politikai vezetők közvetlen tárgyalásában szabályozták, a „nép“, illetve a „hívek“ tevékeny bevonása nélkül. Függetlenül attól, ténylegesen mennyire segíti illetve akadályozza az állam az egyház működését, a feladattok egyre nagyobb szétválasztódása folytán (az egyháznak az államtól való elválasztása is 18
