Szolgálat 3. (1969)

A keresztények reménysége - A remény jövője

érzékletessé és minden érzékletes szellemivé lesz, és az ember a maga teljességében — amely test és lélek, lényeg és értelem, alak és fény egyszerre — fogja mindezt megtapasztalni. „A győzőt oszloppá teszem Isten templomában, és többé nem távozik el onnan.“ „Oszlopának lenni az Isten templomában azt jelenti: mindig hatni, biztonsággal és nyugodtan hordani a világot, a végtelen egzisztencia örök elevenségében. Ezekből a képekből már megsejthetjük, hogy közvetlen kapcsolatunk Istennel teljes önmegvalósulásunkhoz fog vezetni bennünket . . . Minden, amire az ember életében törekedett, de csak félig tudott megvalósítani, mindaz amivé nem lehetett, ami rejtve, tiltva volt előtte, vagy ami csak halvaszületett lehetőségként volt adva számára, mindez most teljes pompájában kibontakozik. Teste „személyéivé, létének teljes kifejezésévé lesz. Olyan test, amelyet új, soha véget nem érő hatalmas szellem formált. Mivel azonban ez az önkifej lés mindig önzetlenségben megy végbe, a mennyországban az egész személy Istenhez és testvéreihez való odaadássá, önmaga elhagyásává és a „másikba való bele- feledkezés“-sé lesz. Ebből már kitűnik, hogy a mennyországban a boldogságot nem annyira magunkban, mint inkább másokban fogjuk megtalálni. Életünk szerettei lesznek számunkra a „mennyország“. A Te, akit szerettünk, örök boldogság forrása lesz számunkra. Egymásiránti szeretetünk új életteret hoz majd létre. A mennyország nem más, mint örök állapottá fejlődött és az örökkévalóságon keresztül folyton növekvő együttlét a szeretetben. Itt megtapasztaljuk majd annak a szeretetnek mélységét, a sugárzó és éltető lényeget, amely a szeretett Te-ből árad felénk, örökké, elveszíthetetlenül együtt maradunk. Szeretetében egyszersmindenkorra otthonra találunk. És fordítva: a többiek számára, azok számára, akiket szeretünk, bennünk és általunk jön létre a mennyország. Mi teremtjük meg számukra a mennyországot, sőt: szeretteink számára mi leszünk a mennyország. Isten földi keresése tehát, amely egyben a mennyországra való előkészületet is jelenti, nem más, mint egy emberi Te iránti szeretetem ténye.

Krisztus azt ígérte, hogy mi magunk is „Isten“-né leszünk. Jézus ismét és ismét úgy jellemzi az örök életet, mint „Istennel való egyesülés“-t. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.“ — „Enni és inni fogtok asztalomnál Isten országában.“ — „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem. A győztesnek megadom, hogy velem üljön trónomon, amint én is győztem és Atyámmal ülök trónján.“ Isten örök társammá válik. A mennyország egyesülés, de nem keveredés, nem felszívódás, nem unalmas „egységesítés“. A kettősség fennmarad, hogy így az eggyé- levés öröme minél mélyebben megélhető legyen. AÍiogyan egy hindú költő meglepő módon mondja: „Nem, nem önmagáért friss a viz, ha58