Szolgálat 3. (1969)

Jövőbenézés - Mikor van a feltámadás?

feltámadása a végső időkben bekövetkező esemény lesz. A feltámadás időben egybeesik Krisztus eljövetelével az idők végén. Ezek szerint az ember feltámadása csak az idők végén lenne. Itt nyilvánvalóan ellentmondásba, „gondolati zsákutcádba kerültünk.

Karl Rahner a következő megoldást ajánlja: az emberi lélek a halálban nem lesz „testnélküli“-vé, hanem „kozmikussá“ (allkosmisch), vagyis új viszonyba lép a világmindenséggel, amennyiben a világmindenség minden pontján jelenvalóvá lesz. ö tehát arra a gondolatra jutott, hogy az emberi lélek — ugyanabban a pillanatban, amikor elhagyja a testet — új viszonyba kerül az anyaggal és ebben az anyagi mivoltban lesz jelenvalóvá a világmindenség összes pontján. Megértem Kari Rah- nernek ezt a mély meglátását — és el is fogadom —, de kérdem, miért kell megállnunk ennél a félmegoldásnál? Miért ne következhetne be a halállal együtt a feltámadás is? Ez radikálisabb megoldás lenne: a feltámadás mindjárt a halál pillanatában megtörténik; és mégis megmarad a végső idők eseményének. Ez csak látszólagos ellentmondás. A feltámadott embernek ugyanis szüksége van az átváltozott és meg- dicsőült világra, mint új élettérre. Az idők végén történő átváltozás tehát nem lenne más, mint a halál pillanatában már bekövetkezett feltámadás végső beteljesülése. így mindkét állítás értelmet nyerne: a feltámadás közvetlenül a halál pillanatában történik, — és: a feltámadás a végső időkben bekövetkező esemény. Ez azt jelentené: az emberi lélek sohasem „létezik“ test nélkül; a „halhatatlanság“ és a „feltámadás“ egy és ugyanazon valóságot jelenti.

Most már feltehetjük a központi kérdést: mit is jelent a „feltámadott“ ember? A kinyilatkoztatásból csak annyit tudunk, hogy a feltámadott ember az Istennel örökké egyesült világnak tökéletes kifejezője. Innen kiindulva legalább azt tudjuk megmondani, hogy milyen nem lesz a feltámadott ember.

Nem fog szenvedni. A feltámadás mindenekelőtt „szenvedésnélküliség“-et jelent, vagyis azt, ami után lényünk valóságának minden idegszálával vágyakozik. A kinyilatkoztatás ezt így fejezi ki: a kiválasztottak lényük legvégső porcikájáig „vigasztalást nyernek“. A szenvedésnélküliség azonban a Szentírás nyelvezetében nem más, mint egy végtelen megajándékozottság visszája: az emberi természetet teljesen Isten hatja át, és így az emberi lét (s vele együtt a világmindenség) tiszta lényegre fog felvirulni. így egy izzó, egyre jobban Istenbe „belenövő“, a földi veszélyeztetettség minden esetlegességétől megóvott élet jön létre.

Nem lesz többé elzárva Istentől. Az ember egy megélt „Isten-közvetlenség“ kifejezője lesz. Istent „hallja“, „szagolja“, „éripti“. Isten teljes egészében jelen lesz egzisztenciánkban. Mit jelent ez? Azt, hogy — mivel Isten mindenütt jelen van — az ember is valamiképpen „korlát24