Szolgálat 2. (1969)

Könyvszemle - Ijjas Antal: Szentek élete (Szabó Ferenc)

Ijjas Antal, Szentek élete, 2 kötet, Ecclesia, Budapest, 1968, 414 és 418 lap.

Ijjas Antal, a kiváló egyháztörténész és író rövid tanulmányokban visszaidézi a különböző korokban élt szentek világát, felvillantja előttünk az ismertebb szentek arcélét: életre kelti őket és aktualizálja üzenetüket. A szerző Előszavában próbálja meghatározni könyve műfaját és célját: „Ennek a könyvnek nem az célja, hogy a szentek életét „csodátlanítsa“, hanem hogy a legendáktól, mint idejétmúlt irodalmi eszközöktől megszabadítva tárgyalja. Tehát mintegy „legendátlanítsa“ őket. A mai kor embere a valóságra kiváncsi, és nem lehet eléggé dicsérni érdeklődésének ezt az irányát. Azt viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szentek életében bizonyos mértékig természetesek a csodák . . .“ (I, 7) Később pedig ezt olvassuk: „E sorok írója ismeri és hiszi az Egyház által a szentekről elismert csodákat; hogy nem minden szentnél sorolta föl őket, annak e könyv célja volt az oka. Mindenekelőtt a követhető vonásaikban akarta ismertetni a szentek egyéniségét és történetüket. Követve a már Nyugaton is érvényre jutott és alkalmazott hagiográ- fiát ... A hagiológus egyrészt tudományos és kritikai munkát végez, másrészt szépíróit. Mégpedig ez utóbbit nemcsak tollával. Nem lehet elképzelni egy mégoly tudományos szakszerűségű és szárazságú életrajzot, amely ki tudná zárni az intuíciót. Azt, hogy az író n e a hősébe magát beleélve mondja el az eseményeket. A tudományos és az írói igény itt egymást támogatják. Minél teljesebbek, annál kevésbé Jehet köztük ellentét“. (I, 8-9)

A két kötetben mintegy kétszázötven életrajzot találunk. A szerző a legjobb forrásokat használta fel. Különös gonddal és szeretettel ír a magyar szentekről. A mű egyik fő érdeme, hogy a szentek élete kapcsán megelevendik a közel kétezer éves egyháztörténet. Egyes esetekben hasznos „kitérők" egészítik ki a tárgyalt szent életét. így pl. Szent Ambrusról írva tudomást szerzünk Nagy Tibornak a pannoniai arianizmussal kapcsolatos kutatásairól; Szent Tamás kapcsán a tomizmusról, Keresztes Szent Jánosnál a Kármel eredetéről stb. találunk jegyzeteket. Néha a költői fantáziának is teret enged a szerző: pl. amikor kedvelt szentjéről, Assziszi Szent Ferencről ír, egy kis novellává kerekíti ki egyik umbriai élményét. Természetesen, a két kötet nem ölelheti fel az egyháztörténelem valamennyi szentjének életét. A szerzőnek válogatnia kellett. Gyakorlati okokból arra törekedett, hogy az egyházi év aránylag sok napjáról szerepeljen egy-egy szent. (A II. kötet végén található mutatók lehetővé teszik, hogy a liturgikus naptár szerint olvassuk a könyvet.)

De térjünk most vissza a könyv műfajára és módszerére. Néhány szúrópróba kapcsán tegyünk pár bíráló megjegyzést is. Szerintünk leginkább vitatható az Újszövetség világához tartozó „ötven arcképvázlát“. Ma már az exegéták egyetértenek abban, hogy az evangélisták nem akartak „Jézus-életrajzot“ írni. Mégkevésbé lehet megírni az Újszövetség alapján az Előfutár, Mária és József vagy az apostolok életrajzát. Talán az egy Szent Pál képez kivételt. Igaz, a szerző csak „arcképvázlatról“ beszél: tehát ezzel jelezni akarja, hogy itt sajátos műfajról van szó. Mégis, nemcsak a napkeleti bölcsek „igaz történetét“ fogadja fenntartással a történész, hanem még a Szűz Máriáról és a Szent Józsefről szóló lapokon is észreveszi azt a „költői beleélést“, amelyről egyébként a szerző maga beszélt a bevezetőben. A mai exegéták (gondolok itt a jezsuita Xavier Léon-Dufour Études d’Évangiles c. tanulmánygyűjteményére és René Laurentin abbé Luc I - II c. munkájára) kimutatták, hogy az evangéliumok „előtörténete“, Máté első és Lukács első két fejezete, egészen sajátságos műfajt alkot. Pl. A Magnificat énekét a Királyok első könyvében található Anna éneke és az ószövetségi könyvek (főleg a zsoltárok) számos verse inspirálta. Kétségkívül Lukács szerkesztéséről van szó. A „modern biblikum“ fényében tehát nem egészen helytállók Ijjas szavai, aki a Magnificat ószövetségi reminiszcenciáira utalva ezeket írja: „Újra és újra elolvassa az ember s nem győz csodálkozni afölött, hogy egy tizenyolc éves lánynak mekkora nemcsak a szentírási tájékozottsága, de kívülről való szövegtudása is. Ezt az Írástudókéval versenyező szövegtudást nem szerezhette másként, mint úgy, hogy a legkorábbi gyermekévei óta valósággal é 11 ebben az írott szövegben ... A

93