Szolgálat 2. (1969)

Könyvszemle - Szabó Ferenc: Az ember és világa (Viola K.)

hogy az evangéliumok „történetiségét" nem így kell értelmeznünk. (Lásd ezzel kapcsolatban N. Lohfink cikkét ebben a számunkban. S z e r k.) 3) Meg kell tehát különböztetnünk a történeti elbeszélést és a teológiai értelmezést, amikor a homiliára készülünk. Ismételjük: ehhez jól kell ismernünk a mai exegézist; különben prédikációnk csak szokványos moralizálás lesz és nem az evangéliumi üzenet aktualizálása. 4) A kinyilatkoztatás eseményeit különböző szinteken szemléljük. Az Ószövetség másképp látta az Isten titkát és emberekhez voló viszonyát, mint az Újszövetség. Az egyes újszövetségi könyveken belül is van „fejlődés", újraértelmezés. A későbbi korok is másképp élték meg hitüket, mint az őskeresztények. Isten népének vallásos tapasztalata gyarapodik a történelem folyamán. 5) Meg kell értenünk, hogy az üdvösség valóságának sokrétű, sokfajta kifejezése lehet, korok, népek, kultúrkörök szerint. A Szentírással foglalkozó különböző tudományágak éppen azt akarják elősegíteni, hogy a Kinyilatkoztatást különböző szinteken, differenciáltan lássuk, hogy árnyaltan értelmezzük az emberivé váló Isteni szót. (Lásd Lohfink cikkét. Szerk.) 6) Az írás értelmezése, a teológiai munka különböző iramban folyik az egyes népeknél, csoportoknál. Ezért nem lehet egészen részletes irányelveket adni az igehirdetéshez. Receptek azért sem adhatók, mivel a hallgatóság összetétele igen sokfajta, a helyzetek változatosak. Végső soron az evangéliumi üzenet aktualizálását az igehirdetőnek kell elvégeznie itt és most, mert csak ő ismerheti a konkrét hallgatóságot. 7) Mindezt azért mondtuk el, hogy a prédikátor könnyebben elvégezhesse feladatát: felkelteni hallgatói hitét, anélkül, hogy elárulná az evangéliumi üzenetet. A szentbeszédnek mindig azt kell éreztetnie, hogy Isten itt és most hív, itt és most felkínálja az üdvösséget és a hívő elkötelezettségét várja. —

A tanulmány befejező részében Rahner az igehirdetés nyelvezetének sajátosságáról szól. A keresztény üzenet hirdetése elsősorban a „pogányokat“, a hitetleneket tartja szem előtt. Tehát úgy beszéljünk, mintha a keresztény hitben járatlanoknak szólnánk; ezzel a „jó hívőknek" is használunk. Ez ismét csak nem ment fel bennünket a teológiai felkészültségtől: egyszerűen beszélni nem jelenti: felkészületlenül és felületesen beszélni. Továbbá: bár a mai ember nyelvén szólunk, mégis megmaradunk a vallásos nyelvezet birodalmában, hiszen még ma is létezik „szakrális" világ, sajátos jelrendszerrel és hagyományos nyelvezettel.

(— ó — c )

Szabó Ferenc: Az ember és világa (A szerző kiadása, Róma 1969, 293 o.l

Szabó Ferenc, a Vatikáni Rádió munkatársa, a párizsi Institut Catholique teológiai doktora, legújabb könyvében a II. Vatikáni Zsinat alatt fölvetett és azóta is időszerű problémákat mutatja be, amelyek a mai világban élő keresztény ember részéről sürgős, de nem felületes választ igényelnek. Könyvének ihletője a G a u - diumetspes kezdetű zsinati dokumentum. Amint azt a bevezetőből is megtudjuk, Az ember és világa egyúttal kevesebb és több is, mint a zsinati dokumentumban foglalt tanítás. Ebből ugyanis a szerző elsősorban az emberre és a világra szóló tanítást veszi figyelembe, amelyet különösen Teilhard de Chardin művei nyo91