Szolgálat 2. (1969)

Könyvszemle - K. Rahner: Igehirdetés és mitosztalanítás {-ó-c)

a változást, az új megfogalmazást. Hogy itt és most ugyanazt mondjuk, mint amit az első századok keresztényeinek akartak mondani a szent írók, a mai kor nyelvére kell átfordítanunk azt, amit ők koruk nyelvén mondtak.

A kinyilatkoztatás ugyanis a világ nyelvén fejeződik ki, mivel Isten szava emberi szó lesz. Az egyház nem használ valamiféle ezotérikus, különös nyelvet, amelyet csak a beavatottak értenének, hanem egy adott kor, egy meghatározott kultúr-környezet nyelvén kell szólnia, hogy üzenete érthető legyen. Márpedig a nyelv, a szavak jelentése átalakul az idők folyamán. Ezért az egyháznak is változtatnia kell nyelvét. Vegyünk egy példát! Az „átlényegülés“ (transsubstantiatio) a XVI. században került be a teológiai szóhasználatba, hogy az Oltáriszentség titkát teljesen és egyértelműen kifejezze (a hitújítókkal szemben). A XX. században azonban a fizika és a kémia a kenyér és a bor „szubsztanciáján“ valami olyasmit ért, ami az átváltoztatás pillanatában nem változik meg. Tehát az „átlényegülés“ ma már nem fejezi ki egyértelműen az eucharisztia titkát. Hasonlóképpen óvatosaknak kell lennünk más dogmák megfogalmazásában is. Azt mondjuk: Istenben három „személy“ van. Ez a hagyományos formula igaz; nem is kell feladnunk a hagyományos megfogalmazásokat, csak a mai embernek meg kell magyaráznunk, hogy a „személy" fogalomnak nem ugyanaz a jelentése, amikor Istenre alkalmazzuk, mint amikor az emberre alkalmazzuk. S ezt éppen azért tesszük, nehogy a modern ember valamiképpen több Istent képzeljen el, ami éppen a Szentháromság dogmájának a tagadása lenne.

A papok sokszor nem számolnak azzal, hogy manapság több nyelvet használunk. Más mindennapi nyelvünk, mint a teológia, vagy a szaktudományok, vagy az egyes foglalkozások nyelve. Sokszor a prédikációban összekeverjük ezeket a nyelveket.

Ott van pl. Gagarin esete. Az űrrakétán „felment" oda az „égbe": mondják. Nos, amikor mi egyszerűen azt mondjuk, hogy Isten „ott fenn van az égben“, de nem határozzuk meg e képletes beszédnek jelentését, Gagarin kinevethet bennünket. Vagy azt mondjuk: Jézus „felment“ a mennybe, ott „ül“ az Atya jobbján; vagy: az eredeti bűn „átörökléséről“, a pokol „tűzéről“ beszélünk ... A mai köznyelv és a teológiai nyelv annyira eltérnek egymástól, hogy a teológiailag nem képzett hivő egészen mást érthet az előbbi kifejezéseken, mint amit a dogma mondani akar.

Miután így néhány példán bemutatta a probléma nehézségét és időszerűségét, Rahner így fogalmazza meg cikkének alapkérdését: Melyek azok az irányelvek, amelyek eligazítást nyújtanak az evangéliumi üzenet hirdetésében? Majd felvázolja az általános és a különleges „szabályokat“.

I. Általános elvek: 1) Alapvető feltétel: komoly teológiai felkészültség. A prédikátornak ismernie kel! a mai exegézis és a teológia helyzetét, az egyház mai tanítását, hogy itt és most értelmezni tudja az evangéliumi üzenetet. Ez

89