Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Huba Mária: Keresztelő szent János fellépése

és kedvesség azok az eszközök, amik az üdvösség útját előkészítik. Ha ezen az úton járunk, Isten nem fog késni és engedi megtapasztalni „az ő üdvösségét", azaz azt a boldogságot, amit nem követ kiábrándulás, — azt a boldogságot, ami örökké tart.

„így beszélt a tömeghez, amely kivonult hozzá, hogy megkeresztelkedjék: .Viperák fajzata! Ki tanított arra, hogy fussatok a fenyegető megtorlás elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.' “ (Lk 3, 7-8) Keresztelő Szent János nem hajhássza a népszerűséget, ellenkezőleg. Nem azt mondja a hozzá jövőknek: „Drága testvéreim, tudom, hogy ti mind nagyon jók vagytok, dehogy is kell félnetek a büntetéstől ..." — hanem keményen szól, de hozzáteszi: bánjátok meg bűneiteket! Ma sok szónok és gyóntató inkább vigasztalni akarja a bűnöst, mondván: csak emberi gyengeség volt a bűne. Isten nem kicsinyes, fő a bizalom . . . Van ebben valami igaz: persze, hogy gyengék vagyunk, persze hogy az Istenben nem szabad szigorú bírót látnunk, persze hogy bíznunk kell az ő irgalmában. De ugyanakkor azt se szabad felednünk, hogy az Isten végtelenül szent és a mi bűneink nagyon is visszatetszenek neki. Az Isten irgalma nem azt jelenti, hogy „szemet húny" a bűn fölött, hanem azt, hogy szívesen megbocsát, ha megbánjuk a bűneinket. Vagyis a bűnös számára az Istenhez vezető út szükségképpen a bűnbánat útja. Márpedig mindnyájan bűnösök vagyunk! „Sokkal nagyobb boldogság az Isten irgalmában boldognak lenni, mint a saját vélt szentségünkben" — mondta Margit Mária anya. A szolid lelki életnek az első előfeltétele a bűnbánó lelkűiét. Kérjük Istentől a kegyelmet, (mert nagy kegyelem!) hogy bűneinket belássuk és őszintén megbánjuk.

„Ne emlegessétek magatokban: Abrahám a mi atyánk! — mert mondom nektek: tud az Isten ezekből a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak.“ (Lk 3,8) A zsidók büszkék voltak arra, hogy Ábrahámtól származtak és azt hitték, ez már biztosítja számukra az üdvösséget. — Még nem olyan rég, nálunk is sokat számított, hogy valaki nemesi, főnemesi, értelmiségi családból származik-e vagy munkás, paraszt volt az édesapja, s majd az előbbiek, majd az utóbbiak élvezték ennek a helyzetnek előnyeit, ill. viselték hátrányait. — Vannak, akik arra büszkék, hogy a nagybátyjuk vagy a fiuk pap, vannak szerzetesek, akik rendjük szentjeire hivatkoznak. — Mikor értjük meg végre, hogy Isten előtt nem számítanak az elődeink, utódaink és rokonaink, hanem egyedül az, hogy mi magunk milyenek vagyunk?! Nem az számít, hogy Ábrahám ivadékai vagyunk-e, hanem, hogy „Ábrahám hitéből valók" vagyunk-e. (Vö. Róm 4. fej.) Abrahám kész volt Istenért minden áldozatra, — ha mi is készek vagyunk Istenért mindent odaadni, mindenről lemondani, akkor — csak akkor — vagyunk „Abrahám fiai".

„A fejsze már a fák gyökeréhez ért. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem." (Lk 3,9) Mi talán úgy mondtuk volna: „amely mérges gyümölcsöt terem". Nagyon is szeretjüK azt hinni, hogy miné

73