Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Orbán Miklós: Hogyan ismertessük meg kisgyermekünkkel a szentírást

irányítja sorsunkat, hogy Ígérete rajtunk beteljesedhessen, mert mi vagyunk azok, akiket az Isten az Úr Jézus őseinek tett Ígérete szerint megáld. Egyesek bizonyára megjegyeznék: a mondottakat a kisgyermek még nem tudja megérteni, hiszen számos olyan fogalmat használtunk, amellyel a kis­gyermek életében eddig talán nem is találkozott. Ősök, királyok, pátriárkák, nem is szólva arról, hogy a 6-7 éves gyermek nem ismer történeti távolato- kat és talán még azt sem tudja, hogy hol van Egyiptom. Különben is túl nagy anyagot tömöritünk egybe, nem várható a kisiskolástól, hogy mindezt át tudja venni. — Válaszul erre az ellenvetésre legyen szabad kiemelnünk, hogy jegyzetünket a szülőknek, nevelőknek szánjuk és nem a kisiskolásoknak tar­tunk hittanórát. Vázlatot adunk és néhány szempontot. így akarjuk segíteni azt az édesanyát, aki kisgyermekét a bibliai történetekkel meg akarja ismer­tetni, de nem tudja, hogy hol kezdje, nincs is kezeügyében sem hittankönyv, sem családi Biblia. A legfontosabb, hogy a bibliai történeteket a gyerek valós világához kap­csoljuk. Ezért sohase mondjuk, hogy a szent történetnek ezt vagy azt a részét „elmeséljük". Mindig emeljük ki, hogy ez vagy az a bibliai történet azt a különös gondviselést mutatja meg nekünk, amellyel az Isten Jézus Krisztus születését a zsidóság történetén keresztül előkészítette. A zsidóság törté­nete lényegében az Isten Ígéretének a története. Ez az ígéret azáltal valósult meg, hogy Jézus Krisztus született, hirdette az evangéliumot, értünk meghalt a kereszten és dicsőségesen feltámadott, hogy nekünk életünk, éspedig teljesebb életünk legyen. A Biblia történetének elbeszélésénél igen fontos, hogy ne legyen szavunkban, előadásunkban semmi mesélő jelleg. Ne úgy mondjuk el, mint ahogyan a mesét szokás mondani. Úgy beszéljünk, mintha egy magunk által átélt eseményről, utazásról, gyermekkori élményünkről számolnánk be. Sohasem tévedhetünk az „egyszer volt, hol nem volt" . . . világába. Gyermekünknek hanghordozásunkból is ki kell éreznie, hogy az ószövetségi bibliai történetek is, mint maga az evangélium, a közelkeleti országok ma is felkereshető egyes vidékein, a profán történettudomány által nyomon követhető időben folytak le, hogy ezeknek az eseményeknek a köz­pontjában álló emberek igazi emberek voltak, bár más módon, más törvények, szokások szerint éltek. Orbán Miklós Helyesbítés A múlt számunkban közölt Karl Rahner cikkünkbe egy kis tévedés csúszott be. Filozófiai doktori dolgozatát nem Heidegger, hanem Martin Honecker vezetése alatt írta, amely később „Geist in Welt“ (Szellem a világban) cím­mel jelent meg. 46

Next

/
Thumbnails
Contents