Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Király István: A szentírás és az elmélkedés

hívja, oktassa őket. Később ezt irta vallomásaiban: „Legnagyobb élvezeteim Uram a Te írásaid . . . nem hiába írattál annyi oldalt titkaidról.“

Ha mi is úgy fogadjuk a Szentírást, ahogy a földi hazánkból, szüléinktől érkezett leveleket szoktuk fogadni, vagyis olyan buzgósággal, szeretettel vesszük kézbe, és olyan figyelemmel és bizalommal olvassuk sokszor, újra meg újra, akkor felismerjük a Szentírásban az emberi szavak mögött Mennyei Atyánk hangját. Akkor megtapasztaljuk a Szentírás-olvasás örömét, vigaszát, mert amikor ezt olvassuk, megbizonyosodunk róla, hogy nem vagyunk egyedül. Valaki gondol ránk, Valaki mellettünk van, mint jóbarát, mint szerető Atya.

A legfőbb gondunk tehát az legyen a Biblia olvasásakor, hogy higgyük azt, hogy az írás Isten élő, éltető szava, mert Ö a könyvek igazi szerzője, öt, az írásban jelenlevő Istent kívánjuk felfedezni, meghallgatni. Az isteni szerző azonban rejtve van az emberi szerző mögött, miként Betlehemben a jászolban fekvő kisdedben rejtve volt az Isten, vagy az Oltáriszentségben, a kenyér és bor színe alá rejtőzik. Ezt tanítja a zsinati konstitució: „Ahogy az örök Atya Igéje megtestesült Jézus Krisztusban és emberi természetet vett fel annak gyengeségeivel együtt, hasonlóképp a Szentírásban az isteni gondolatok az emberi szó formájában jelennek meg." (Dei Verbum, n. 13)

Hogy valóban ez a hit vezet bennünket a Szentírás olvasásakor, kitűnik akkor, amikor nem találjuk meg azt, amit keresünk, és mégse unjuk meg a keresést. Nem botlunk meg az első nehézségen, nem hagyjuk abba az olvasást, ha nem értünk valamit, vagy már túlságosan is ismerjük. A nehézségek megoldása, a homály eloszlatása sokszor a tudomány és a segédkönyvek feladata. Ezért szükséges ismernünk a biblikus tudományok legfőbb eredményeit, mielőtt a könyvek olvasásába kezdenénk. Nem kell azonban túl sok időt veszítenünk a bevezető és magyarázó olvasmányokra. A lényeg az, hogy a Szentírást olvassuk mindig újra, meg újra. Nem szükséges, hogy minden nehézség megoldását azonnal megtaláljuk. Azt jegyezzük meg, amit megértettünk, és mellőzzük azt, amit még nem értünk, mert elsősorban arra kell törekednünk, hogy hittel és szeretettel olvassuk, mint Isten szavát.

Ez a hit és szeretet azonban a kegyelem műve, kegyelemből fakad, és kegyelem által növekszik. A segédtudományok, magyarázó olvasmányok olyanok, mint a lámpafény a sötétben. A kegyelem viszont olyan, mint a nap, mely a Szentírás minden lapját a legutolsó és legkisebb pontig beragyogja. A kegyelem műve, hogy az olvasás előtt, alatta és utána lelkűnkben kigyullad az örök fény, és valami hasonló vonzódás, lelkesedés támad bennünk, mint az emmauszi tanítványokban, akiknek lelkét átalakította Jézus írás-magyarázata. „Ugye lángolt a szívünk, — mondták egymásnak — amikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az írásokat?" (Lk 24,32) Ezt a kegyelmet, hogy a Szentírás iránt lelki buzgóságot érezzünk, egész életünk folyamán kérnünk kell, és a kegyelemmel közre kell működnünk a Szentírás hűséges olvasásával és tanulmányozásával.

37