Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése

beszéltek a szent férfiak“. (2 Pét. 1,21) Az Ószövetség keletkezésének megmagyarázására egy képet is használnak: a bibliai könyvek szerzőit Isten ihleti, tehát befogadják Isten Lelkét és ez azután belüről ösztökéli őket beszédre és írásra. Ezt a képet használjuk még ma is, amikor azt mondjuk az egész Szentírásra, hogy Istentől „inspirált“, sugalmazott.

Középkori bibliai kéziratokban gyakran találkozunk egy másik képpel. Egy evangélista ül ott és ír. Keze a betűt rója, fejét hallgatózva hajtja meg. Vállán egy galamb ül, a Szentlélek szimbóluma, ö súgja fülébe a szavakat, amelyeket le kell írnia. Ez tehát képies ábrázolása annak, hogy a Szentírást Isten „diktálta“. A bibliai szerzőket „titkároknak“ gondolták.

Sohasem szabad felednünk, hogy mindkettő csak hasonlat. Mint hasonlatoknak megvan az értékük, de a veszélyük is. Az a veszélyük, hogy az emberi közraműködést a Szentírás keletkezésében lebecsüljük. Ha Isten „eszközül“ használt egy embert, az egészen más dolog, mintha egy ember tesz eszközévé egy másikat. Aki a másikat eszközévé teszi, lealacsonyítja azt; ha Isten használ egy embert eszközéül, felmagasztalja. Az ember rabszolgájának nem lehet akarata, le kell mondania saját működéséről. Akit Isten fogad szolgálatába, az éppen az Ö szolgálatában fejtheti ki saját szabadságát és működését. Ez a mondat paradoxul hangzik. Mégis helyes, azért, mert Isten nem a világon belüli lény, hanem egészen más birodalomból való Valaki módjára viszi végbe művét az egész földi valóságban és azon keresztül. Ha egy könyvön két emberi szerző dolgozott, akkor a kész műben pontosan meg lehet és meg kell különböztetni az egyiknek, meg a másiknak a részét. A Bibliában nem lehet ilyen részszerzőségeket megkülönböztetni, jóllehet azt kell mondanunk, hogy itt is kettős szerzőségről van szó: az emberiről és az isteniről. Minden bibliai könyv egészen Istentől való és egészen Isten Igéje; ugyanakkor azonban mégis egészen emberi szerzőjétől is való, és egyetlenegy mondat, egyetlenegy gondolat sincs, amiről azt lehetne mondani, hogy nem az emberi szerzőtől, hanem csupán Istentől származik. Sőt még élesebben így kell megfogalmaznunk: éppen, mert a könyv olyan nagyon Isten műve, azért mindenestül a szóbanforgó ember műve; éppen ezért jutott teljesen kifejezésre a könyv megfogalmazásában ennek az embernek szabadsága és sajátosságai.

Ezek a megfontolások nem egészen újkeletűek. Már a középkorban, amikor a bibliai kéziratokban a fülbesúgó galamb miniatűréit festegették, így irt Aquinói Tamás, a teológus: „A Szentírás az istenit azon a módon adja elénk, ahogyan az emberek szokták kifejezni magukat.“ Ezt a mondatot XII. Pius idézi „Divino afflante Spiritu“ kezdetű bibliai enciklikájában.

Minden oldalról át kell gondolni a Szentírásban való emberi részvétel korrekt felfogását. Csak igy kerülhetjük el, hogy hamis várakozással üssük fel a Bibliát.

2

17