Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Új irányzatok a lelk iélet teológiájában

az élet értelmét megadja. Ha hívő keresztényről van szó, akkor a legfőbb érték, amely mindent magában foglal: Jézus Krisztus. S az elkötelezettség egyet jelent a hit aktusával, amely teljesen a kegyelem műve és teljesen az emberé: az emberi szabadság legdöntőbb tette. A hit elsősorban nem dogmák elfogadása (az is, de csak másodsorban!), hanem válasz egy hívásra, kitárulás egy Jelenlétnek, új élet befogadása. A hívás az örök Szeretettől jön; a Lélek teszi fogékonnyá az embert annak meghallására és az engedelmességre; Krisztus ajándékának, a Kegyelemnek befogadására is maga a Kegyelem tesz „nyitottá“ bennünket. De nekem is valóban akarnom kell, amit Isten akar velem és általam; nekem kell szabadon döntenem és elköteleznem magam; nekem kell — közreműködve a kegyelemmel — önmagámmá tenni önmagamat Isten örök terve szerint. Isten nem helyettem cselekszik, hanem cselekvővé tesz. Sajátos hivatásomnak és a jelenlegi hívásnak megfelelően, ilyen és ilyen adottságokkal és „determinizmusokkal“, nekem kell eldöntenem, mire kötelez Isten akarata (aminek objektív kifejezője a „törvény“) itt és most, egy adott szituációban. „A szituáció olyan valóság, amelyben az ember szembetalálja magát Istennel, a legfőbb Te-vel, egy soha meg nem ismétlődő, egyedülálló pillanatban". (J. Fuchs SJ)

Hisszük azt, hogy a megkezdett örök életet éljük, még ha teljesen nem is tudjuk, „mik leszünk“ (1 Jn 3,1—2), még ha kevés jut is fel öntudatunkba abból, amit megélünk. Ha bűnösök vagyunk is, tudjuk, hogy Jézus Lelke által bennünk folytatja művét, bennünk és általunk akarja megszentelni a világot.

3. Lelki élet és „lelkiségek“.

Miután felvázoltuk a mai teológia törekvéseit és megjelöltük a mai lelkiség jellegzetesebb vonásait, lássuk egy kissé közelebbről, mi is a lelki élet lényege és milyen értelemben beszélhetünk különböző lelkiségekről a kereszténységen belül.

Maga a lelki élet — s ez közös minden hívőnél — a Lélek szerinti élet, vagy másképp: élet Krisztus Leikéből. Úgy is jellemezhetjük, mint a hit, a remény és a szeretet gyakorlását. Az előző pontban (c) tulajdonképpen a „lelki élet“ alapvető aktusát írtuk le, amikor a hit elkötelezettségéről és a tevékeny szeretetről szóltunk. (Vö. Lumen Gentium, 40—41).

Most inkább a „lelkiségek" jelentésére szeretnénk fényt deríteni. Azt mondottuk, nagy általánosságban a lelkiség nem más, mint az Evangélium alkalmazása a keresztény életben. A „lelkiséget“ sokszor megkülönböztetik a teológiától, vagy a misztikától (ennek ellentétpárja régebben az „aszketika“ volt, amely részben fedte a lelkiséget); a teológián belül pedig nemcsak a dogmatikus teológiától, hanem a morális teológiától is elhatárolják. A dogmatikus teológia magát a hitet, a kinyilatkoztatott dogmákat tanulmányozza és bontja ki szervesen. A lelki élet teológiája részben fedi ezt. L. Bouyer- val azt mondhatnánk, hogy a „lelkiségének (s p i r i t u a I i t é) vagy a lelki élet teológiájának sajátos tárgya nem az Isten szava önmagában (az „ei14