Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Új irányzatok a lelk iélet teológiájában

vont“ kinyilatkoztatás), hanem „azok a reakciók, amelyeket a hitigazságok kiváltanak a vallásos tudatban“ (2). Minden aszkétika és misztika azt tanulmányozza, hogyan viselkedik a lélek a kinyilatkoztatással szemben: hit, remény, szeretet, erények, a Szentlélek ajándékai, erkölcsi haladás, imádság, szemlélődés stb. — mind megannyi jele, formája a lélek reakcióinak. A morális teológia általában az emberi tetteket tanulmányozza a kinyilatkoztatás fényében; azt vizsgálja, melyek az erkölcsi haladás, az emberi tökéletesség evangéliumi feltételei. A „lelkiség“ vagy a lelki élet teológiája inkább a lélek és az Isten közvetlen kapcsolatát figyeli, vagyis elsősorban az imádságot és mindazt, ami az „aszketiká- ban“ és a „misztikában“ ezzel kapcsolatos.

Mindebből azt következtethetjük, hogy a keresztény „lelkiség“ az evangélium gyakorlati alkalmazása a keresztény életben, a lelki élet teológiája pedig a vallásos lelkiismeret reakcióit tanulmányozza, vagyis a hívőnek az Istennel szemben tanúsított közvetlen magatartását. A kérdéses „alkalmazás“ a sajátos szituációk, a temperamentumok és a korszükségletek szerint változik. A keresztény lelkiségnek megvannak az állandó alkotó-elemei (Krisztus személye, Egyház, Szentírás, Szenthagyomány, szentségek, liturgia . . .), és változhatatlan magját a szeretetből fakadó engedelmesség képezi, az a teljes IGEN, maradéktalan elfogadása az Atya akaratának, amely Jézus missziójának és fiúi mivoltának is kifejezése. De az alapvető struktúrán és e lényeges “alapálláson“ túl különböző módozatok és „utak“ lehetségesek a Jézuskövetésben a karizmák, a sajátos hivatások és történelmi szituációk szerint. Sőt, egyazon korban is az egyes temperamentumok szerint változhatnak a „lelkiségek“. Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János és Loyolai Szent Ignác kortársak voltak és a XVI. századi Spanyolországban éltek. Mindhárman az evangéliumi eszményre törekednek, mindhárman az Egyházat akarták szolgálni, mindhárman a misztika magas fokára jutottak el. És mégis mily nagy a különbség közöttük, ha vérmérsékletüket és sajátos hivatásukat tekintjük! Vagy példának vehetjük a XIV. századi rajnavölgyi domonkos misztikusokat: Eckhardt mester, Tauler, Suso. A geográfiai azonosság, a hasonló szellemi környezet és az azonos (domonkos) szellem ellenére is mennyire különbözik „lelkiségük“!

Isten országában, az egyházban „számos lakóhely“ van; számos lelkiség bontakozhat ki az egyetlen evangéliumi szellemből. Egy meghatározott lelkiség az Evangéliumnak egy sajátos alkalmazási módja a keresztény életében: Krisztus titkának sajátos megélése az egyházban.

Változatosság és egység. Változatosság a karizmák, a sajátos hivatások és hivatalok szerint, a temperamentumok és a korszükséglet szerint. De egység a lényegesben: Krisztus követésében, az egyház szolgálatában; közösség az istenfiúi életben, természetfeletti rendeltetésünkben. „Máriás lelkiség“, „papi lelkiség“, „világi lelkiség“, „ferences vagy jezsuita lelkiség“

15