Szolgálat 1. (1969)
Eszmék és események - Békés Gellért: A keresztény egység ügye Uppsalában
vételt, és csak a Szent Officium Ecclesia Catholica kezdetű rendelkezése (1949) nyitott utat a katolikus egyházban az ökumenikus mozgalomnak. A fordulat döntő oka az volt, hogy az EÖT amsterdami alapokmányában szakított a „kultúrprotestantizmus“ liberális kereszténységével és hitvalló alapokra helyezkedett. A katolikus és protestáns teológusok közt 1949 után megindult ökumenikus párbeszéd a Keresztény Egység szentszéki titkárságának János pápa által történt felállításával és a II. vatikáni zsinat ökumeniz- musról szóló dekrétumával hivatalosan is elismerést nyert a katolikus egyházban. Katolikus megfigyelők már 1961-ben, New Delhiben résztvettek az EÖT közgyűlésén, Uppsalában azonban már valódi együttműködésről beszélhetünk. Ez nemcsak a kölcsönös rokonszenv olyan megnyilvánulásaiban jelentkezett, mint amilyen Pál pápának és a karácsony előtt elhúnyt Bea bíborosnak, az Egység Titkársága elnökének, a közgyűléshez intézett levele volt s az a tüntető taps, amellyel a közgyűlés a Carson Blake főtitkár által felolvasott két levelet fogadta. Ezek csak támogatták P. Roberto Tucci jezsuitának, a Vatikán szószólójának előadását, aki a Róma és Genf közt kialakult jó viszonyt és együttműködést ismertetve, végülis fölvetette a kérdést: mik a feltételei annak, hogy a katolikus egyház belépjen az EÖT tagjai közé? De mielőtt ezzel a konkrét kérdéssel foglalkoznánk, föl kell hívnunk a figyelmet arra a döntő fordulatra, amely a századforduló óta a katolikus és a protestáns gondolkodásban és lelkiéletben egyaránt jelentkezik. Romano Guardinivel úgy fogalmazhatjuk meg ezt, hogy az egyház eredeti mivoltában újra megszületik, újra tudatosul a lelkekben. Protestáns részről, a liberális teológia merőben kulturális és társadalmi egyházfogalmával szemben, az Isten igéjéhez visszatérő új irány (Karl Barth) felismerte, hogy az egyház a megváltottak egyetemes közössége, amelyet Krisztus Lelke éltet minden korban s minden nép között. Katolikus részről pedig a protestánsokkal szemben megfogalmazott, hitvédő jellegű egyháztan — amely az egyházban főleg hierarchikusan megszervezett vallási társaságot látott — az, amit az egyetemesebb bibliai egyház-szemlélet felváltott. Az egyház tehát mindkét szemléletben elsősorban nem valami jogi alkotmányon nyugvó vallási és társadalmi szervezet, hanem Istennek Krisztusban megváltott újszövetségi népe. Ez az egyház sajátos mivoltában egyetemes, azaz katolikus, elsősorban nem térben és időben való általános elterjedtsége miatt, hanem a szó eredeti értelmében azért, mert a maga nemében teljes és végérvényű: az isteni üdvösség teljes és végérvényű megnyilvánulása és jelenléte a világban, amennyiben ez az emberi lét történeti keretei és korlátái közt lehetséges. Ez a katolicitás nyilván kizárja a több egymástól elválva élő egyház létezését, de nem fojtja el azt a természetes és egészséges pluralizmust, amely a kereszténységnek különböző népi jellegből, kulturális hagyományból és lelki alkatból folyó más-más átéléséből származik. A többféleség gazdag egysége, a különböző fajú és hagyományú népek közössége az egy és ugyanazon isteni üdvösség teljességében — ez az a katolicitás, amelyet újra felfedeznek 69
