Szolgálat 1. (1969)

Egyház szava - VI. Pál pápa: Üzenet a papsághoz

Fiaink és paptestvéreink, hogyan fokozzuk és tápláljuk ezt az öntudatot? Miképpen ég bennünk a szemlélődés lángja? Miként engedjük magunkat vonzani személyiségünk központja által, és hogyan vonulunk vissza külső foglalatosságaink közepette a belső beszélgetésre? Megőriztük-e még a személyes imádság, az elmélkedés, a breviárium szeretetét? Miként reméljük tevékenységünknek a lehető legnagyobb eredményt biztosítani, ha nem az Istennel való belső beszélgetésből merítjük a legjobb energiákat, azokat, amelyeket csak Isten adhat? Hol találjuk a papi celibatus első alapjait és a hozzá szükséges erőt, ha nem annak a szeretetnek követelményeiben és teljességében amely Isten kizárólagos szeretetére és üdvözítő szándékának totális szolgálatára szentelt szívünkben áradt szét?

De egyesek erre azt monják, hogy napjainkban már nem olyanok a struktúrák, amelyek lehetővé tennék ennek a termékeny és nagylelkű papi elkötelezettségnek a gyakorlati megvalósulását. Nos, itt találjuk a papság negyedik, egyházi dimenzióját. A pap nem magányos; egy szervezett testnek, az egyetemes Egyháznak a tagja, tagja egyházmegyéjének és —tegyük hozzá még — egészen sajátos módon tagja plébániájának is. Az egész Egyháznak alkalmazkodnia kell a világ új igényeihez. S miután befejezte a zsinatot, az egész Egyház elkötelezte magát a lelki és szerves megújulásra. Segítsük együttműködésünk, ragaszkodásunk és türelmünk által.

Kedves Testvéreink és Fiaink, legyen bizalmatok az Egyházban! Nagyon szeressétek! Az Egyház Krisztus szeretetének közvetlen tárgya: dilexit Ecclesiam (Ef. 5,25). Szeressétek korlátáival és hibáival együtt. Nem korlátái és hibái — vagy talán bűnei — miatt, hanem azért, mivel csak akkor tudjuk meggyógyítani és teljes szépségében felragyogtatni Krisztus Jegyesét, ha szeretjük. Az Egyház menti meg a világot, az az Egyház, amely ugyanaz ma, mint tegnap és holnap lesz és mindörökké; a Lélek által vezetett, fiai által segített Egyház mindig megtalálja az erőt, hogy megújuljon, megfiatalodjék és az új igényekhez alkalmazkodjék.

Gondoljunk most azokra a papokra, akik az Isten Igéjének tanulmányozásával, a liturgikus reform helyes és hűséges alkalmazásával, a kicsinyek és a társadalmi igazságra éhes szegények fokozottabb apostoli szolgálatával, a népnek a békére és a szabadságra való nevelésével, a tőlünk elszakadt keresztény testvérek ökumenikus közelítésével, kiszabott kötelességeik mindennapi teljesítésével, és mindenekelőtt a mi Urunk Jézus Krisztus, a Miasszonyunk, az Egyház, és minden ember sugárzó szeretete által törekszenek a megújulásra. Mi magunk is ebben találjuk vigaszunkat és épülésünket.

Szeretett papjaink — akár közel, akár távol vagytok — a szent apostolok és vértanúk, Péter és Pál emlékét ünnepelve, ily érzésekkel eltelt szívvel köszöntünk és megáldunk benneteket.

A Szent Péter Bazilikánál, 1968. június 30.-án.

60