Szolgálat 1. (1969)
Tanulmányok - Viola Kálmán: Karl Rahner
oly mértéket öltött a hitetlenség és az elpogányosodás, hogy Franciaország missziósterületté vált. Rahnert erősen foglalkoztatja az elpogányosodás gondolata. Egy 1954-ben tartott kölni előadásában, (16) amely azóta közismertté vált, megállapítja: az Egyház helyzete a mai világban lényeges változáson megy át. A reneszánsszal kezdődő elvilágiasító folyamat egyre inkább kisebbségi szerepre szorítja vissza az Egyházat még azokban az országokban is, amelyek egykor teljesen keresztényeknek vallották magukat. A kereszténység számbeli erőviszonya még inkább megcsappan, ha az egyre nagyobb nemzetközi egységet alkotó emberiség összlétszámával vetjük össze. Para- doxszerűen éppen akkor kezd az Egyház mindenütt — beleértve az egykori keresztény Európát is — a pogányok között élni, jegyzi meg Rahner, midőn misszionáriusai megindulnak a négy égtáj felé a pogány népek megtérítésére. A reneszánszot követő nagy missziós fellendülés ugyanis egybeesik az európai keresztény nemzetek elpogányosodásának a kezdetével. Az egyház tehát épp akkor kezdi elveszteni privilégiumát az európai keresztény országokban, midőn az egész világ, az összes pogány népek egyházává lesz. Ennek a több évszázad óta tartó lassú elpogányosodási folyamatnak az eredménye az, hogy a keresztény hívő ma már csaknem mindenütt diaszpórában él. (17) Az Egyház új szituációja tehát a diaszpóra helyzete, vagyis olyan embercsoporté, amely a világ minden tájára szétszórva kisebbségben kénytelen élni. Ezért Rahner fölteszi a kérdést: belenyugodhat-e a keresztény az Egyház új helyzetébe? Elfogadhatja-e, el kell-e fogadnia kisebbségi helyzetét a világban? Rahner szemében a kereszténység diaszpóra-helyzete mindenekelőtt letagadhatatlan tény. Ám erre a tényre — s itt mutatkozik meg Rahner teológiájának egyik jellemző vonása — a keresztény történelemteológia fényénél magyarázatot kell adni. Tudnom kell, milyen viszonyban áll az Egyház új helyzete Isten elgondolásával: vajon Isten pozitíve akarja-e az egyház diaszpóra helyzetét, vagy pedig csak megengedi azt? Erre a kérdésre választ kell keresni, s a válasz szerint kell a kereszténynek meghatároznia cselekvési elvét. Minden teológiai megfontolás előtt azonban le kell szögezni egy bölcseleti igazságot: az egész emberiség, tehát a kereszténység is, benne él a történelemben, amely mindig újabb és újabb helyzeteket teremt. Ám az új helyzet sokszor előre nem látható, bonyolult átalakulási folyamatoknak ez eredménye, amelyeknek az irányítása és bizonyos mederbe terelése nem áll az ember módjában. Tehát az Egyház — s annak mindenegyes tagja — saját akarata ellenére is benntalálhatja magát egy olyan történelmi helyzetben, amely tőle független tényezők összjátéka következtében jött létre. A kereszténység diaszpóra-helyzete letagadhatatlan tény; de vajon szük- ségszerű-e, vajon levezethető-e az üdvtörténet törvényszerűségből, törvényeiből? Vajon az üdvtörténet törvényének szükségszerű következménye-e? Rahner szerint az eseményeket a keresztény erkölcsi tudat szempontjából három 43
