Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Morel Gyula: Változások a mentalitások világában. Papi lelkiség és világi lelkiség

az idevonatkozó szövegeken: egyértelmüleg felfedezhető a változások jelentősége.

A zsinati szövegekben is, de még kifejezettebben a kevésbé hivatalos modern teológiai, főleg pasztorálteológiai Írásokban találkozunk az egy bizonyos szempontból újnak mondható felfogással, mely a világi hívők szerepének és lelkiségének kialakulásában jelentős befolyásokat hoz létre. A „világi világ“ (10) önálló jellege, a teremtésben kapott önértéke, a történelmi, antropológiai és természettudományok által felfedezett természet autonóm jellege ma sokkal őszintébb elfogadásra talál, mint valaha. Ebből következik (az összetett valóságot nagyon leegyszerűsítve) egyrészt egy új színezetű felelősségérzet az egyháznak a világ iránti kötelességeire nézve, másrészt magának a vallásnak mint a teremtő Istenre való vonatkozásnak új elemekkel gazdagított felfogása. Ezeken a területeken a világi hívők kompetenciája közismert és az egyház hivatalos tanításában is elfogadott tény. Ám ugyanez a tény egy bizonyos, lényegi értelemben vett „papi" lelkiség kialakulását mozdítja elő a világi hívők rétegében.

A két lelkiség kölcsönös szerepe

Ma már messze túlhaladott álláspont, értékítélet jellegű megkülönböztetést tenni papi és világi lelkiség között. A gyakorlati megvalósításoktól eltekintve, vagy „ceteris paribus“ nem tartható, hogy a kivételnek számító papi hivatású emberek lelkisége „tökéletesebb", „magasabbrendű" vagy „teljesebb" lenne, mint a többieké, hiszen akkor logikusan az ellenkezőjét is állítanunk kellene, hogy t. i. az Isten általános terve szerint élő keresztény hívek lelkisége eleve „tökéletlenebb", „alacsonyabbrendű" vagy „hiányos" kell legyen.

Ugyanakkor az sem várható, és nem is volna kívánatos, hogy az egyházban különböző funkciókat (ha ma talán egymástól nem is annyira elkülönített és távoleső funkciókat) betöltő személyek ill. rétegek lelkisége egyöntetű és egyforma legyen. Ha ma közös vágányra kerülnek a papi lelkiségnek és a világi hivő lelkiségének útkeresései, annak nem uniformizálási szándék az oka, hanem néhány egyszerű belátás:

— hogy a papi lelkiség a papság helyzetének és funkcióinak változása folytán új formákat is igényel,

— hogy ebben a megújulásában termékeny hatásokat remél a világi hívők mentalitásával való kapcsolattól,

— hogy a közös útkeresésben „kasztjellegének" további felszámolására számít,

— hogy a világi hívők lelkiségének kialakulásában nélkülözhetetlen a párbeszéd a papi lelkiség hordozóival,

— hogy a két lelkiség csak egymással szoros kapcsolatban képes megtalálni a lényegében közös alapot és az egymásra nézve különleges, egyéni jelleget, amely a funkciók skálájának gazdagodása folytán talán többszínű, többrétű, többarcú lesz, mint valaha.

21