Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Novák Attila: Szövegek fogságában? - A zsidó tradícióról

is biztosítja. A Szövegekben való jártasság szintén nagy hatalommal ruházza fel az írás magyarázóit, nem véletlen, hogy rabbinikus körökben (és héberül) i/wjnak, azaz zseninek nevezik azt, aki megszámlálhatatlan mennyiségű dáf (oldal) Talmudot tud, függetlenül ennek a praktikus életben betöltött szerepétől. A Szövegek uralmát az mutatja a leginkább, hogy sokszor elmosódni látszott a különbség a felejtésre, illetve a megtartásra ítélt textusok között, hiszen minden Szöveg megtartásra jogosult egészként viselkedik, minden szövete egy aktuális és egy potenciális kontextustenger részese (lehet). Mivel a rabbinikus autoritások száma az időben „haladva” egyre végesebb lett, annak az eldöntése, hogy mi kerülhet a kánonba és mi nem, egyre sérülékenyebbé vált, ráadásul az a tradicionális világ, ahol ez a kánon működni képes, ahol a rabbik döntéseit döntésként tisztelik, a szekularizáció előrehaladtával, egyre kisebbé vált.

Az idők folyamán a zsidó hagyomány leginkább a praktikus halakhikus életmód szabályozásaként definiálódott, teológiai kérdésekben ugyanis (s ez eltér a kereszténységtől, ahol is teológiai kérdések mentén történnek szakadások vagy éppen egyesülések/csatlakozá- sok) gyökeresen eltérő álláspontok létezhetnek egymás mellett, melyek egyikét sem kell perdöntőnek tekinteni. A Szövegek így létrejött tengere, az egymással összefüggésbe hozott (Misna, Talmud, Rasi, Toszafisták, etc.) textusok - véleményem szerint - megmerevítették a biblikus tradíciót, automatikusan kiváltva ezzel később - amikor már a gettó falai kívül és belül is omlásnak indultak - a Hagyomány elleni lázadást, azaz a Tradíció szőröstül-bőröstül való elvetését. A Szövegtenger egy részének elhagyása az Egész feladásához vezetett. Ha társadalomtörténeti szempontból nézzük, talán nem véletlen, hogy az európai zsidóság sokkal gyorsabban akarta feladni zsidóságát (illetve ezt a fajta zsidóságot) mint ahogyan a különböző keresztény egyházak, felekezetek hívei a saját vallási hagyományukat.

A zsidóság tehát az állandó emlékezést tette meg vezérlőcsillagául. Az európai szellem ilyen értelemben a zsidóság örököse (is), hiszen a tudományos életben elfogadott publikálási kényszer is ennek a hagyománynak a továbbélését mutatja, bár nyilvánvalóan más történeti korok és más áramlatok (pl. a skolasztika) számára is kiemelt jelentősége volt annak, hogy ki az, aki relevánsán megszólalhat egy vallási vitában: a részvétel csakis az óriási textus-anyag birtokában, arra alapozva történhetett meg.

76