Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Novák Attila: Szövegek fogságában? - A zsidó tradícióról

Egy szempontból azonban korunk más, mint a megelőzők és ebből a nézőpontból nézve még a Szövegek tudói is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A régi korok embere nem saját magáért tanult vagy éppenséggel írt, hanem magára a Tanra reflektált, kis lénye csak halvány visszatükröződése volt a Nagy Egésznek. Élete nem önmagában volt érdekes, csak annyiban, hogy mennyiben tudott megmártózni a tradíció tengerében. A Szövegek magyarázata is hallatlanul nagy jártasságot követelt meg, e jártasság megszerzése - bár kiemelte a közösség tagjai közül a személyt - arra emlékeztetett mindenkit, hogy az egyes emberek csak szolgái egy még nagyobb Valóságnak. A végtelen Szövegfolyammal birkózó véges emberek nem autonóm szerzőnek érezték magukat, hanem „csak” az isteni akarat kifejezőjének, transz- missziós szíjának. A Szövegtenger egyre (fel)gyülemlő nagysága mindenkit - még a nyilvánvalóan zsenit is - megvédte a túlzott önelégültségtől. Az emberek nem önmagukban való hite pedig biztosította a nem annyira okosak és tehetségesek helyét is a közösségben, hiszen azáltal kaptak szerepet a Teremtés tervében, hogy olyan Közösség tagjai voltak, mely az intellektuális képességek nagy-nagy tisztelete mellett az Egész Népet tartotta (kivétel nélkül) a Hagyomány alanyának. Ez a felfogás - a nyilvánvaló megmerevedés mellett is - legalább strukturálisan, ha nem is tartalmában közelíti egymáshoz e konferencia két Megszólítottját, zsidókat és keresztényeket. A teológiai egyetértés hiánya éppenséggel nem lehet akadálya annak a párbeszédnek, melynek alapfeltételéül mégis csak az szolgál, hogy az állam nem az egyik vagy a másik hitelvet követi és fogadja el, hanem olyannak fogadja el a teológiai vagy felfogásbeli különbségeket, melyek gazdagítanak, de nem zárnak ki senkit sem az állampolgári közösségből.

Ám elég lehet-e számunkra alapfeltételnek az, biztosíthatja-e a dialógust önmagában az, hogy a világi állam nem akar tudni a teológi- ai/felfogásbeli különbségek megosztó mivoltáról? Beszélgetésünk ezen a ponton nem válik-e kényszermentes, ám mégis kényszeres „párbeszéddé”, amikor is a saját igazunktól csak az védi meg a Másikat, hogy az állam, illetve a karhatalom senki érdekében és senki ellen nem avatkozik be - ha vallási vitákat észlel. Lehetséges-e így valódi vallási párbeszédet, komoly dialógust folytatnunk, hogyha a békét nyilvánvalóan úgy biztosítják, hogy eközben vagy éppen általa a kérdések tétje, ezek fontossága, kiemelt szerepe is jelentősen csökken? Válaszunk nem lehet más, csak az, hogy biztosan nem. Ami összeköthet bennün77