Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Novák Attila: Szövegek fogságában? - A zsidó tradícióról

gások térben és időben, illetve ezek által különválasztva zajlottak, a külső elnyomás és a belső röghöz kötöttség (melyek egymást is megbilincselték) nem tették lehetővé azt, hogy a spirituális forradalom teljesen és szabadon zajoljon le. Ennek több oka is volt: az extatikus állapotoktól, a felszínre tört irracionalitástól, azaz a kontroll csökkenésétől a rabbik féltették a Nép egységét, ráadásul a közösség megőrzésének mint az egyik legfőbb értéknek a tisztelete továbbra is a Szövegek tudósait helyezték a közösségi élet középpontjába; ahogyan Moshe Halbertal izraeli vallásfilozófus és szociológus is állítja: a posztbiblikus kor egyik nagy fejleményéről beszélünk.3 Nem véletlen, hogy a chaszidizmus sem bírta elviselni az állandó extázist és a zsidóság szakadásától való félelem, valamint az egyre jobban teret nyerő, az emancipációval sokszor karöltve járó szekularizáció az intézményesülés és a lehiggadás, azaz a konszolidáció irányába vezette a mozgalmat, melynek - már a korai időkben, a különféle rebék udvaraink lé- tesülése nyomán - helyi hagyományai, legendavilága, rítusai alakultak ki, tehát a mozgalom - tulajdonképpen primer szándékai ellenére - nem a Megváltást hozta el, hanem kelet-európai lokális tradíciókat alakított ki.

De mik is a szövegek? Miért váltak ennyire meghatározóvá? A szöveg önmaga eredeti állapotában sok mindent hordozhat, ám általában az élet hordozója, megtörtént események és végiggondolt gondolatok hű tükre. A zsidóságban azonban úgy alakult, hogy a szöveg - mivel (amúgy érthető) öncéllá változott a megalkotása - sokszor önmagát tükrözte, saját interpretációs hatókörét tágította. A szövegek tradicionális zsidó rendszere így együttesen túl széles és ugyanakkor túl szűk értelmezési keretet biztosított: így bizonyos határok között szinte minden modern ideológia igazolását megtalálhatjuk a zsidó hagyományban, de az igazolás kényszere a több évszázados szűrőkön keresztül mégis visszautasít magához a kánonhoz, melynek egésze mégsem autoritativ jellegű, hiszen - bár kötelező forrásként minden része előírásszerűén adott - ám mégsem minden részletéből következik - mindenki számára és ugyanolyan súlyú és minőségű - kötelező érvényű döntés. A kánon (mely többsíkú is lehet) felment, nem dönt, de a gondolkodás formai keretét, azaz a mindenáron való idézést és a logikai láncolatnak az illogikus határáig történő áramlását önmagában

3 HALBERTAL Moshe, People of the Book. Canon, Meaning and Authority (Harvard University Press, 1997) 1—10. (Introduction).

75