Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)
1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Novák Attila: Szövegek fogságában? - A zsidó tradícióról
teljesen eluralták a Népet. A posztbiblikus zsidó tradíció alapvető vonássá varázsolta azt, hogy az életet bezárja a Szövegekbe, éppen azért, hogy továbbörökítse a jövő számára. Az intenció egyértelmű, „normális” jelenkor (értsd: önálló vagy fél-önálló állami lét) híján a jövő számára kell átörökíteni vagy áthagyományozni azt a tudást, melyet a Nép egykoron megszerzett s ennek technikai mikéntjéről is gondoskodni kell; a történelmet - megfelelő önigazgatás nélkül - az addig történt eseményekre vonatkozó folyamatos reflexióval, ennek kanonizálása után pedig a folyamatos tanulással lehet (és szükséges) újraél- hetővé tenni. Ebből született meg, pontosabban így jött létre a zsidó kultúra, később (átvett kifejezéssel) a „Könyv Népe” kifejezéssel írták le ezt a valójában erősen önvédelmi-sáncok mögé vonuló defenzív helyzetet, mely az idők folyamán, a külső környezet ridegsége folytán is tartós állapottá magasztosult. A talmudi kor (i.sz. 400/500-ig) jellegzetessége az volt, hogy a különféle bibliai Szöveghelyekről, valamint az életbeli problémák rendezéséről folytatott vitákat feljegyezték, mintha nem mertek volna bízni az isteni beavatkozás újból történő megismétlődésében, és így maguk az így létrejövő Szövegek váltak újabb és újabb Szövegek (és viták) alapjává, hogy aztán az idő múlásával éppen ezek a vitatkozásokat tartalmazó kibővített Szövegek váljanak egy sokágú Szöveg-tenger újabb leágazásává. Az Örökkévaló Hangja egyre távolabbivá vált, történelemben való beavatkozásai is egyre régebbieknek és (egyben) érthetetlenebbnek tűntek, nem lehetett bízni többé a fülekben, hogy egyszer majd ismét meghallják Azt. A vita és az írás persze az intellektuális készségeket erősítette meg, hiszen az újabb és újabb Szövegek megértéséhez a már előzőek beható ismerete volt szükséges, ezek logikai feldolgozása pedig egyre kiválóbb szellemi képességeket, leginkább memóriát, befogadóképességet, leleményességet és találékonyságot követelt meg, ezáltal a hagyomány hordozói egyre intelligensebbek, ám (Szöveg-központúságuk miatt) egyre élettelenebbek lettek. Nem véletlenül törtek ki időről időre komoly lázadások a Szövegek immár elhatalmasodott uralma ellen: a korai kereszténység vagy a zsidó jámborság különféle formái, később Sabbataj Cvi (XVII. sz.) és Jakob Frank (XVIII. sz.) zsidóságot kísértő mozgalmai után a chaszidizmus (XVI- II. sz.) éppen azért jelentek meg újból a színen, hogy a zsidóság nagy „tanulmányi verseny" jellegét megtörjék, és a Szövegek világa felől utat nyissanak a „szív uralma” felé. Természetesen ezek a nagy moz74
