Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)
3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Gombocz Eszter: A gyermekkor helyszíneinek szerepe az elhallgatott múlt előhívásában
idézésekor szakítják meg az elbeszélést spontánul feltörő mondataikkal: „A téglagyárból a Bécsi úton esőben, hóban, gyalogszerrel meneteltünk. November közepe táján Gönyűbe jutottunk. Ott egy pallón keresztül kellett a hajóra szállni. Sok fiatal nő szédült, de hiába mondta, hogy szédül, nem engedték, hogy segítsünk. Akkor már három hét volt mögöttünk. Hogy ordítottak! És hányán beleestek, hányat belelöktek a Dunába! Nem is szeretek erről beszélni, már ha hallom, akkor már... Annak kellene mindezt végigcsinálni, aki ezt elrendelte. Borzalom volt.” Egy másik emlékező könnyeivel küszködve ismétli háromszor is: nem számíthattak a civil lakosság segítségére. Hasonlóképpen, váratlanul buknak fel a túlélőkből a szolidaritás megnyilvánulásaival kapcsolatos emlékek. 5. Összefoglalás Tanulmányomban arra törekedtem, hogy a történetírás egyértelműségre, a szálak elvarrására törekvő ábrázolásmódját kiegészítsem a Soá még élő tanúinak töredezett, részben szubjektív elbeszélésével. A történelem problematikus helyzetei a mikrotörténések szintjén olykor mélyebben ragadhatok meg. A Soá diákkor felőli megközelítése, a II. világháború előtti események, az elfelejtett barátságok, kapcsolatok, diákcsínyek felelevenítése a gyermekkor helyszíneinek mentén, nagymértékben oldotta az évtizedekig blokkolt emlékeket. A narratív interjú technika pedig különösen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy olyan rejtett tartományok is felszínre kerüljenek, amelyek a szisztematikus kérdéseken alapuló interjúkból kimaradtak volna. 5.1. A háború utáni időszak, kitekintés a mai helyzetre A II. világháború és a kommunista időszak mindkét kisebbségen mély sebeket ejtett Óbudán. A múlt fájdalmáról évtizedeken át nem beszéltek. Népszámláláskor a német gyökerű óbudaiak elhallgatják származásukat, hiszen még mindig félnek attól, hogy a történelem megisméüődhet. A sérelmek a vészkorszak túlélőiben is tovább élnek. Idézem az egyik zsidó származású, még ma is Óbudán lakó túlélőt: „Nincs elrendezve az a gonoszság, amit itt a II. világháborúban a zsidókkal tettek. [...] Nem kért senki elnézést. Nincs elintézve ez.” 390
