Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)
3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Gombocz Eszter: A gyermekkor helyszíneinek szerepe az elhallgatott múlt előhívásában
Óbuda legszebb terén, a Fő téren, az önkormányzat épületének falán található egyik emléktábla jól érzékelteti a múlthoz való hivatalos viszonyulást. A tábla felirata így hangzik: „A II. világháború alatt Óbudáról vallásuk vagy meggyőződésük miatt elhurcolt magyar állampolgárok emlékére” 2004. május Márpedig az áldozatok többségét nem vallása miatt, hanem faji alapon hurcolták el. Az Óbudai Múzeum új, állandó kiállításán sem a németség, sem a zsidóság múltja nem tárul fel. Hosszú folyamatnak kell tehát még eltelnie ahhoz, hogy szembenézzünk a Magyarországot terhelő felelősséggel mindkét népcsoport sorsát illetően. Befejezésül egy magyarországi túlélőt idézek: „Amikor a csillagos házból is el kellett menni, akkor begyűjtötték bennünket a nyilasok és a rendőrök. Emlékezetem szerint én német katonát nem is láttam. Itt mindent a magyar hatóságok intéztek.” 391