Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Gábor György: "Valamennyi nyelv anyja", avagy héber nyelv és biblikus rokonság?

tor alperjele, a konvertita Thibaud de Sézanne vezetésével készül el az Extractiones de Talmut kézirata, amely - feltételezhetően - egy, a hallgatóknak szánt talmudi bevezető kívánt lenni. Tudunk a Raimund de Peafort alapította studia linguarumról (a tuniszi 1250 után működött), s ismert az 1291-es estellai provinciális zsinat határozata, amely szentesítette a barcelonai studium hebraicum létrehozását, melynek kinevezett lektora a kor egyik képzett hebraistája, Raimundus Martini volt. 1291-ben a palenciai káptalan generálisa ad engedélyt egy kolostor számára studium hebraicum et arabicum létrehozására, s ennek számára kér az 1302-es saragossai helyi zsinat a tartományfőnököktől önkénteseket, akik részt vesznek az oktatásban. S egészen bizonyos az is, hogy az 1300-as évek elején Párizsban a héber nyelv oktatása katedrához jutott, ugyanis XXII. János pápa egy 1326-ra datált levelében pontos tájékoztatást kér Párizs püspökétől az itt folyó munkáról, a héber, a görög, az arab és az arameus nyelv oktatásáról, a hallgatók létszámáról, valamint a katedra financiális helyzetéről.107

Azonban a héber nyelv oktatásáról, formájáról és módszeréről megbízható információ alig áll rendelkezésünkre. Ámde okkal feltételezhető, hogy míg a Spanyolországban folyó tanítás inkább a misszionáriusi célkitűzéseket szolgálta, s sokkal inkább „alkalmazott”, gyakorlati jellege volt, addig Párizsban a hebraisztika elmélyültebb, tudományos, a biblikus és teológiai ismereteket előtérbe helyező oktatási formája dominált. Mindenesetre ezek a hivatalos, pápai jóváhagyással működő, s legfőképpen a domonkos rend által támogatott stúdiumok - kiegészülve a főként zsidó konvertiták vezette, s a jeromosi hagyományokat tovább ápoló, a személyes érdeklődésre és kezdeményezésre építő privát kurzusokkal - eredményezték azt, hogy a XII-XIV. század folyamán már több, viszonylag jól képzett keresztény hebraista működéséről tudunk, így - egyebek mellett - Herbert of Boshamról („aki a nyugati egyház legszakavatottabb hebraistájának számított Jeromos és Pico della Mirandola valamint Johannes Reuchlin között”108), Robert Grosseteste-ről, Raimundus Martiniról és Nicolaus de Lyráról.109 S hogy még a nyelvtanulásra is mennyire igaz az, misze107 Vö. S. GRAYZEL, ’References to the Jews in the Correspondence of John XXII’, Hebrew Union College Annual 23/2 (1950-1951), 43-44.

108 R. LOEWE, ’Herbert of Boshams Commentary on Jeromes Hebrew Psalter’ Biblica 34 (1953) 54; Id. még B. SMALLEY, ’A Commentarty on the Hebraica by Herbert of Bosham’, Recherches de théologie ancienne et médiévale 18 (1951) 29-65.

109 A legjelentősebb középkori keresztény hebraisták listáját ld. B. ALTANER, ’Zur Kenntnis des Hebrischen im Mittelalter’ Biblische Zeitschrift 21 (1933).

341