Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Geréby György: Programszerű filo-judaizmus a Jakab-ősevangéliumban (Protevangelium Jacobi)

­2. szerzője ehhez felhasználja a korabeli zsidó liturgikus, illetve fő­leg aggadikus hagyományt, de csak utalások szintjén, és ezért nincs szüksége alaposan jártasságra. 3. Ugyanakkor szinte biztosan nem zsidó, mert a részletekben szá­mos szokatlan, sőt teljesen érthetetlen tévedése van, ami nehe­zen képzelhető el egy korabeli zsidó vallásban élő számára (erre utal az is, hogy a pozitív zsidóság-kép mellett a zsidók elvetteté- sét és a pogányok meghívását is kimondja); 4. A könyves műveltség alapján kialakított pozitív zsidóság-képet a Protevangelium egy hangsúlyosan ortodox keresztény teológia szolgálatába állítja, amennyiben a nagyegyház korabeli kriszto- lógiáját támogatja. A fentiek miatt a Protevangelium láthatólag egy, a Markionnal és a gnózisnak a zsidóságot elutasító, sőt a zsidóságot démonizáló (mert a zsidóságot a gonosz világ-teremtő Jaó kiválasztott népével azonosító) teológia ellenében alkotja meg amúgy mélyen nagyegyházi keresztény teológiai álláspontját. A gnózis meglehetősen agresszív zsidóságellenes képének volt alternatívája, amelyeknek egyikét éppen a Protevange­lium fogalmazza meg, és amelyet a nagyegyház a későbbiek során a magáénak ismert el. Ez a krízis magyarázhatja, hogy a Protevangelium elrejti mind a Máté evangélium Jézus-logionját, amelyben Zakariás haláláért „a zsi­dók” a felelősek (Mt 23,35), mind pedig az egészen a végsőkig elmenő akklamációt („Vére rajtunk és fiainkon!” [Mt 27,25]). István megköve- zését és Saul üldözését is figyelmen kívül hagyva egy határozottan zsi­dó-, és ezáltal Ószövetség-barát teológiai programot alapoz meg a ma­ga furcsa, meseszerű felszín mögé rejtett eszközeivel. 264

Next

/
Thumbnails
Contents