Fodor György - Török József - Tusor Péter (szerk.): Felekezetek az Igazság szolgálatában: történelem, teológia, önazonosság (1500-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 34. (2009)
II. Egyházi autonómia és episzkopátus Erdélyben-Magyarországon (Church Autonomy and Episcopacy in Transylvania-Hungary) - Tóth Tamás: A magyar Egyház újjászületése a török hódoltságot követően. Patachich Gábor és Patachich Ádám kalocsa-bácsi érsekek tevékenységének tükrében (1733-1784)
Patachich Gábor a katedrális mellett a székeskáptalant is fel akarta újítani. A kanonoki kollégium ugyanis nemcsak a szertatásokon asszisztált, de az egyházmegye legfontosabb vezető szerve, és a megyéspüspök tanácsadó testületé is volt. Magyarországon a káptalan még egy speciális feladatot is ellátott, hiszen a mai közjegyzői intézmény elődje is volt (hiteleshely, fidedignitas). Patachich Gábor a török kor óta nem működő káptalant akarta felújítani. Az anyagi gondokon túl még egy nehézséggel szembe kellett néznie: a Főegyházmegyének egyszerűen túl kevés papja volt ahhoz, hogy a pasztorációból a központi szolgálat számára ki tudjon vonni papokat. O maga írja egy 1738-as levelében, hogy Istenben bízó reménnyel kezdte el a megújítást, mivel „ha senki sem kezdi el, senki sem fogja, befejezni. ”45 A körülmények ismeretében azonban csak egy kicsi, 5 főből álló káptalant tervezett.4'’ Az első kanonokok egyúttal környékbeli plébánosok is voltak, még akkor is, hogy ezt Róma általában véve tiltotta. Az unokaöcs Patachich Ádánr idejében nagyobbították meg a káptalant,47 48 49 amely azóta, máig, 10 stallumból áll. IV. A lelkipásztorkodás A török hódítás előtt az érsekség lakossága szinte kizárólag katolikus magyarokból állott. A 18. század elejére a főegyházmegye nagyon kritikus helyzetbe került. A plébániák nagyon szegények voltak és nagyon kevés bevételük volt. Patachich Gábor vizitációkat tartott (1734, 1738),4X betelepítésekkel megalapította Kecel városát (1734)4!\ 45 KFL I.l.a. Capitulum, Vegyes iratok, De jure Patronatus Canonicos Colocensis Ecclesiae nominandi, 2. Patachich Gábor Hl. Károlynak, Kalocsa, 1738. április 18; KFL I.l.a. Főszékesegyház, Vegyes iratok, Kalocsa, 1738. április 18. 40 KFL I.l.e B) 15. Sacrae Ordinationes, Consecrationes, Benedictiones et Caelerae Functiones Ecclesiasticae 1734-1739, 123-129. Kalocsa, 1738. augusztus 14-15. 47 Bées, 1776. március 8. A diploma: KFL VIII.l.B)II) Becs, 1776. március 8; MÓL A 57 Libri Regii, 50, Nr. 85. Másolat: ASV Arch. Concise, Processus Concise, 170, foil. 204-206; ÖStA HHStA Gesandtschaftsarchiv Rom-Vatikan I. Fase. 210, Akten des Kardinals Albani, mellékletben két másolatot küldtek Kaunitz hercegnek (1711-1794), Róma, 1776. április 20. - Bécs, 1776. március 8. 48 KFL I.l.a. Visitatio canonica, Prothocollum seu Liber Visitationis Dioecesis Bacsiensis 1734; Hegedűs A., Patachich Gábor kalocsai érsek étele és reslaurációs tevékenysége, Kézirat a KFK-ban. Budapest 1954, 103-1 10. Az elsődleges forrás jelenleg nem lelhető fel 49 DÓKA Klára, EgyházUílogalási jegyzőkönyvek katalógusa. 1. Kalocsai Főegyházmegye, Budapest 1994, 50. 128