Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Deák Viktoria Hedvig OP: Krisztus öntudatának kérdése Bernard Lonergan műveiben
42 Deák Viktória Hedvig Az unio hypostatica metafizikai értelemben kutatja azt a misztériumot, hogyan találkozik isteni és emberi, a végtelen és a véges; a Jézus (ön)tudatára vonatkozó kérdés pedig azt vizsgálja, a személyes egység hogyan valósult meg Jézus földi tapasztalatában, hogyan tükröződött az elméjében.7 A kérdést leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy vajon Krisztus tudatában volt-e istenségének, és ha igen, ez hogyan volt lehetséges. Mivel az öntudat az emberi tudás része, ezért Krisztus öntudatának kérdésén belül fel szokott merülni Krisztus emberi tudásának kérdése is. Sok teológus központi szerepet tulajdonít Krisztus emberi tudásának (ti. a visio beatjica-nzk) annak megmagyarázásában, hogy Krisztus hogyan lehet tudatában istenségének. Krisztus emberi tudását Aquinói Szent Tamás mutatta be szisztematikus módon (Summa Theologiae III, q.9—12), utána ez vált a teológusok bevett tanításává. Szerinte a földi Jézus hármas tudással rendelkezett. Krisztusban megvolt a scientia beatorum vagy comprehensorum, amely Isten tökéletes ismeretében áll, és amely közvetlen. Ezen kívül, megvolt benne a scientia indita ve! infusa, amely az angyalok sajátossága, ez fogalmi tudás, „per quam cognoscit res in propria natura per species intelligibiles humanae menti proportionatas” (STh III, q.l a3 in corp). Végül megvolt Krisztusban a szerzett tudás is, (scientia acquisitia vagy experimentális) hiszen Krisztusnak emberi értelme is volt, amely arra való, hogy az ember használja. Ezt alátámasztja Zsid 5,8 is. Itt Tamás módosítja a Lombardus-kommen- tárban kifejtett nézeteit.8 Lonergan megközelítése sem biblikus: ő az emberi öntudat és az emberi tudás vizsgálatából indul ki, hogy Jézus öntudatáról beszélhessen; a másik kiindulási alap a khalkédóni és a harmadik konstantinápolyi zsinat tanítása. Jó példa ez arra is, hogy a szisztematikus teológia hogyan használja fel a filozófiát. A katolikus teológia először a 19. században szembesült a modern személyfogalommal, a 20. század elején pedig két szembenálló iskola alakult ki Krisztus pszichológiai egysége kérdésének tekintetében. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Déodat de Basly, Sellier és Paul Galtier az antiókhiai iskola irányvonalát vit7 Ahogy Pannenberg írja: „Ha Jézus egy az Istennel személyként, így egész emberi életében [...] ez nem történhet teljesen Jézus húsvét előtti életén és tudatán kívül [...] Ha a húsvét előtti Jézus öntudatában egyáltalán nem tükröződött volna Istennel való egysége, akkor — elfogadva azt, hogy ezt az egységet más módon bizonyítottnak tételezzük fel — nem lett volna azonos önmagával és egy az Istennel, akivel a feltételezésünk szerint azonos.” Jesus — God and Man, SCM Press, London 1968, 326. 8 Természetesen az egész kérdés vizsgálható biblikus alapokon is: itt általában az a kérdés, hogyan egyeztethetőek össze a szinoptikus evangéliumok azon részletei, amelyek Jézus emberi tudását mint korlátozottat, koráinak megfelelőt (Lk 2,52) mutatják be, a János-evangélium megfelelő részeivel, amelyek szerint Jézus mindent tudott és nem volt szüksége emberi felvilágosításra (bár mind Máté, mind Lukács hozzák azt a részt, amely szerint Jézus és az Atya kölcsönösen és kizárólagosan ismerik egymást: Mt 11,27; Lk 10,22).
