Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Thorday Attila: A dicsőítés szolgálatában virrasztani
372 Thorday Attila Te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy védelmeink, őrállónk és oltalmaink; te vagy erősség, te vagy a% enyhülés. Te vagy a reményünk, te vagy a hitünk, te vagy a szeretetünk, te vagy minden édességünk, te vagy a mi örök életünk: Nagy és csodálatos Ur, mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő. Miként a zsoltárokban, e szavak is csak a kezdet kezdete, de mégis mindegyik képes Istenhez vezetni. A dicsőítés két szempontból is meghaladja a hálaadást. A dicsőítésben — ahogyan azt Szent Ferenc is megállapította — hálát adunk Istennek „érte magáért”. Vagy ahogy az eukarisztia során énekelt Dicsőségben felhangzik, hálát adunk „nagy dicsőségéért”, vagyis szentségének megnyilvánulásáért. A dicsőítés tehát ajtót nyit Isten misztériumára, a kimondhatatlanra. Amit Isten föltár magából, az szeretetének elkápráztató kisugárzása — ezt lehet dicsőségének, szépségének nevezni. Amikor tehát Istent dicsőítjük, nem más történik, mint hagyjuk magunkat az ő nagyszerűségétől elragadtatni. De a dicsőítés más módon is túlhaladja a hálaadást: az Istent kereső lélek a tőle kapott ajándékaira lel, amelyek megköszönésével nem elégedhet meg. Soha többé nem akar megállni, hanem vég nélkül folytatni kívánja a hálálkodást, amiért ajándékai által megismertette önmagát; tanúsított szeretete iránt örökre adósnak érzi magát. Ahogy oly sok zsoltár végén olvassuk, megígéri, hogy többé nem hallgat, fogadalommal kötelezi magát, hogy Istennek énekel utolsó leheletéig. Mivel a kapott javakat oly nagyra tartja, a dicséret vált élete értelmévé. A vágy, hogy mindvégig Istennek énekeljen, oly nagy, hogy ez megfejted azt az életet, amely a halált is túlhaladja: énekelni fog mindörökké. A dicsőítés különös paradoxona: egyrészt minduntalan meg akar testesülni, s ily módon földies; testünk (ajkunk, hangunk, kezeink, lélegzetünk) s mindaz, amink van, részt vesz benne. Sőt, még hangszereket is fölhasznál, és gesztusokhoz fordul; a nagy gyülekezet, sőt az egész nép részt vesz benne. Másrészt nem lehet megakadályozni, hogy a teremtett világ határain át ne hatoljon: emberi szavak elégtelennek tűnnek, a rászánt idő sosem elég, így szükségét érzi, hogv lendülete magával ragadja. így nem korlátozódik az emberre, hanem kapcsolatot keres a szótlan teremtett világgal, és a láthatatlan angyalok seregével, hiszen túlcsor- dulóan telített. Szüksége van arra, hogy érzéki szavakat használjon, megalapozott igazságokra támaszkodjon, és tudatosan utaljon egy-egy megélt eseményre. Ellenkező esetben elveszik az érzések és érzelmek világában, és képtelen lesz egy életen át kitartani. Ezért a dicsőítés légkörének megteremtése nagyon fontos. A megfelelő
