Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Tarjányi Zoltán: A Tízparancs státusza a zsidó és a keresztény etikában
Tarjányi Zoltán 365 általi átértelmezésben és beteljesítésben mindig hozzátartozott, és minden időkre hozzá is tartozik a kereszténység lényegéhez. A közös érték általi lehetséges kapcsolódási pontok Napjainkban az a korszellem hódít, mely sem a vallásokat, sem a tradicionális etikai rendszereket nem tekinti igazodási pontnak, s a közgondolkodásban az a vélemény van terjedőben, hogy mindenkinek kijár az a szabadság, hogy összeválogassa magának a számára elfogadható elképzeléseket és elveket. Mégis állítható, hogy „a Tízparancsolat megmaradt a vallás egyfajta elismert maradványának korunkban is, mely egyébként gyakorlatilag semmiféle vallást nem hajlandó többé elismerni”51. Ám a tapasztalat folytonosan igazolja, hogy ha nem tartjuk tiszteletben a Dekalógus előírásait, akkor minden mérték és útmutatás kicsúszik a kezünkből. Ezért azt kell állítanunk, hogy a Tízparancs több, mint kultúránk és hagyományunk elfelejthetetlen értéke, s nem csak azért, mert igen sok kultúrállam jogrendjébe beépült sok eleme. Inkább azért, mutat rá Gyökössy Endre, mert a Tízparancsolat éppúgy be van építve a Mindenség tengelyébe, mint a gravitáció, vagy a H20 törvényszerűsége, avagy az atommag szerkezete: „Isten lüktető kozmoszában Kend van, s ebben a Rendben nem lehet büntedenül rendetlenkedni,”52 Úgy fogalmaz, hogy a büntetés maga a rendetlenség: aki nem fogadja el a gravitáció törvényét, és kilép az ötödik emeletről, annak maga a gravitáció törvénye a büntetés: az, hogy akkor is érvényes, ha nem hisz benne. Ezért inkább sorompónak kell tekinteni az erkölcsi előírásokat: szükséges felfedezni, hogy érettünk vannak, a mi életünket és teljes emberségünket védelmezik. S hogy érvelni tudjunk a kinyilatkoztatott Törvény mellett, nos ez a feladat a zsidókat és a keresztényeket egyaránt kötelezi. Annál is inkább, mert mint Calves^ hangsúlyozza, a zsidó és a keresztény erkölcsnek közös az alapja: mindkettő egy felülrőljövő meghívásra adott emberi válásig Tartalma pedig ez: cselekedni az abszolút Személyért, aki kizárólagosságot kér mindkét üdvrendben („csak én vagyok az Úr, csak nekem szolgálhatsz”, — „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”), azaz a teljes emberi személyt akarja megszólítani és megváltoztatni, s ezért lép szövetségre vele. Ez a garanciája annak, hogy se a zsidó, se a keresztény erkölcs sosem szűkülhet le földies látásmódra, pusztán közösségi szokások megállapítására: mindig inspirálva volt és van Isten Személye, a Vele való Szövetség realitása által. Ezért ez a francia teológus konklúziója: ahogyan a kereszténység örökbe fogadta és beteljesítette az ószövetségi írásokat, úgy kell tennie az ószövetségi Törvénnyel is.53 51 ZINK, J., A megújuló Tízparancsolat, (ford. Szabó Csaba), Kábán, Bp. 1996, 8. 52 GYÖKÖSSY, E., yí két középpont, Szt. Gellert, Bp. 2000, 88. Vő. CALVEZ, J.-Y, Moral judéo-chrétienne, in szerk. TRIGANO, Y a-t-il une morale judéo-chrétienne?, S., In Press, Paris 2001, 229-232; BENAMOZEGH, E., Morale juive et morale chrétienne, In Press, Paris 2000, 150.
