Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Tarjányi Zoltán: A Tízparancs státusza a zsidó és a keresztény etikában
Tarjányi Zoltán 355 maciiknak (ne esküdj hamisan!) a nyolcadik (a lopás hamis magatartás); a negyediknek (a szombat megtartása tanúskodás Isten teremtői mivoltáról) a kilencedik (a hamis tanúság tilalma); végül az ötödiknek (atyádat és anyádat tiszteld!) a tizedik (ne vágyakozzál más ember feleségére, mert ha megszeged, olyan gyermekek születnek, akik nem képesek saját szüleiket tisztelni).1*1 Alain Mamou-Mani, korunk francia rabbija határozottan állítja, hogy a Tízparancsban megtalálható az Isten által kijelölt összes emberi feladat. Mert a Dekalógus három dimenzióban lép fel követelményekkel: 1/ vertikálisan: Isten felé, a Szenttel szemben fogalmazódik meg az első három parancs; 2/ vertikálisan lefelé, gyökereink felé: a szombat megtartását és a szülők, valamint az ősök iránti feladatkört adja a negyedik és ötödik parancs; 3/ horizontálisan: a másik ember, valamint az emberiség felé a 6-10. parancsok adnak útmutatást.13 Mindenesetre az ószövetségi ember Mózes törvényére úgy tekintett, hogy ennek minden egyes parancsa Istentől származik. Ha pedig, mint láttuk, abszolút módon kötelezik az embert, akkor örökérvényűek, tehát megváltoztathatatlanok. Márpedig a Kr. e. XIII. századból származó s a korabeli viszonyokat szem előtt tartó előírások értelmezése egy idő után bizonytalanná vált. Újabb és újabb élethelyzetekbe kerültek az emberek, s biztosak akartak lenni abban, hogy a Törvény szerint cselekednek, de saját konkrét dilemmájukat nem szabályozta a Tóra. A babiloni fogság sajátos új tapasztalathoz juttatta a választott népet, s egyben még nagyobb tekintéllyel ruházta fel a Mózes Törvénykönyveit. Ugyanis a fogságban meg voltak fosztva a vallásos élet addig centrális ténykedésétől, a templomi kultusztól, az áldozatbemutatástól. Hogyan tudták identitásukat mégis megtartani a távolban? Úgy, hogy rendszeresen felolvasásokat tartottak a próféták írásaiból és Mózes könyveiből. Ezért a babiloni fogság után (Kr. e. VI. század vége), amikor Elírás újjászervezte a hazatértek vallási életét, előírta, hogy ezentúl istentiszteleti keretben is el kell hangoznia a Tóra egy-egy részletének, s hozzá magyarázatot is szükséges fűzni. így jött létre a zsinagógák rendszere, ahol szombatonként tehát Mózes törvényeit is magyarázattal látták el, azaz saját koruk élethelyzeteire alkalmazták. Ez egyben az írásmagyarázók, a farizeusok rétegének kialakulási ideje. A lényeg tehát az volt, hogy olyan szabályokat kell az emberi szituációkra megállapítani, mely szabályok a Tórára visszavezethetők. Egy-egy nagyobb tekintélyű rabbi azután ezeket a szabályokat rendszerbe is foglalta. E folyamatot a következő nevekkel szemléltethetjük: Hillel (I. század), Ismael (II. század), Elie^er (III. század). Mindannyian az addig kialakult szabályokat foglalták össze és rendszerezték. Elie^er által 212-ben formálódott meg az ún. Törvénykönyv, mely nem 12 Vö. Zsidó Lexikon, 192-193. 13 Vö. MAMOU-MANI, A., Dix Paroles en trois actes, in Les Dix commandemants, Albin Michel, Paris 2000, 189-190.
