Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Tarjányi Zoltán: A Tízparancs státusza a zsidó és a keresztény etikában
351 Tarjányi Zoltán A Tízparancs státusza a zsidó és a keresztény etikában A Tízparancsnak mindmáig meghatározó szerepe van egy gyakorló katolikus életében. Éppen mert rendszeresen elvégzi szentgyónását, mindig amikor előtte lelkiismeretvizsgálatot tart, átgondolja a két kőtábla követelményeit, hogy lássa: mennyiben teljesítette ezeket. így tanulta és tanulja ma is mindenki az elsőáldozást előkészítő katekézisen, s ha valaki igényesebb lelkületű, s legalábbis időszakonként ún. lelki tükröt elmélkedik át bűnvallomása előtt, nos, ezek többségében is a Dekalógus alapján fogalmazódnak meg a kérdések. Mindemellett bármelyik zsinagóga díszítő elemeit vesszük szemügyre, mindegyikben ott látható a két kőtábla szimbóluma. E kettős megfigyelés adta az ödetét jelen dolgozatunknak: megkíséreljük vizsgálat tárgyává tenni, hogyan is alakult a szerepe a Tízparancsnak a zsidó és a keresztény vallásban? Először a zsidó vallással foglalkozunk, mégpedig főként saját interpretátorai alapján, majd a parancsok felfogását nézzük meg a katolikus reflexióban, végül pedig összefoglaló megjegyzéseket iparkodunk tenni. A Dekalógus a bibliai és a későbbi zsidó vallásban Az ószövetségi Szentírás úgy tekintett Istenre, mint az élet abszolút Urára: minden létezőnek O a teremtője, tehát az embernek is, aki azonban kiemelkedik a teremtésből. Hiszen Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotta, szellemi léte által az emberrel tud a Teremtő dialógust folytatni. S amikor a bűn miatt megszűnik a harmónia Isten és ember között, Jahve Ábrahámot választja ki, hogy szövetségben éljen vele. Utódaiból pedig kialakul a választott nép, s az egyiptomi rabszolgaságból hatalmas erejével kivezeti. Ez a szabadulás lett a zsidóság alaptapasztalata: ha Isten nem avatkozik be érdekében, akkor vagy a szolgaságban sínylődik tovább, vagy pedig az egyiptomiak kardja által létük is megsemmisül. Tehát létüket és szabadságukat kizárólagosan Istennek köszönhetik: ezen alapigazságnak tartalma az ószövetségi húsvét. Méir Tapiero, a Strasbourg) izraelita közösség alelnöke úgy fogalmaz, hogy a szabadulás után, a pusztában történik a szövetség jegyesi korszaka: ekkor ébred tudatára a zsidóság, hogy egy sajátos küldetésű népet alkot (Kiv 6,7), s erre évszázadokon át minden
