Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Szabó Péter: Az Egyházkép egy hangsúlyváltása (LG II.)
314 Szabó Péter tantizmus és a regalizmus kihívásainak ellensúlyozására törekvő trient-utáni egyháztan hangsúlyozta, mai szemmel már-már végletesnek tűnőén. Ennek nyomán a klasszikus kánonjogi kézikönyvek ekkleziológiai szemléletmódja szinte kivétel nélkül a hierarchikus funkcióra alapozott. Az egyház szerkezetének ezen eleme képezte az egyháztagok felosztásának kiindulópontját, szumma distinkcióját. Olyannyira e szempont dominált, hogy egyes szerzők a zsinat előtti kor egyháztanát nem alaptalanul nevezték egyenesen ‘hierarchiológikus ekkleziológiának’.4 A modern kodifikáció előtt a civil jogrendekhez hasonlóan a kánonjog sem szembesült a különböző alanyok egységes jogi kategóriába foglalásának kérdésével. A jogalanyiság kérdését a Codex előtti szerzők egészen más szemszögből közelítették meg. A hierarchikus funkcióra alapozó ekkleziológiai optikában az egyházi törvények passzív alanyai címszó alatt mindenekelőtt az összes megkereszteltet magában foglaló ‘alávetett’ ( subditus) valamint a csak a katolikusokra alkalmazott ‘egyháztag’ kategóriáival találkozhattott az ember. Igaz e fogalmak egyike sem függetleníthető a keresztségtől, ám ezek a szentségnek mégis jobbára csak egyes jogi következményeit fejezik ki, s még utalásszerűén sem voltak képesek annak teljes, teológiai mélységű gazdagságát megjeleníteni. A passzív alanyok vonatkozásában tett ezen alapvető distinkció lefektetése után a régi szerzők azonnal a ‘egyházi hierarchia’ témájának tárgyalásába fogtak, s ezen traktátus kiindulópontjaként a megkeresztelteket először is klerikusok és laikusok ‘rendjeire’ (ordines) osztották. Egységes jogalany kategória helyett így az egyházi társadalom egymástól alapvetően elkülönült csoportokba tömörült, s mintegy ezek képezték a jogalanyiság heterogén kategóriáit. E divíziót pedig —egy ordó-centrikus szemléletmód eredményeként— az egyház felépítését elsődlegesen meghatározó szerkezeti sajátosságnak tűntették fel.5 A vázolt ‘hierarchiológikus’ megközelításmód, mint ismeretes, a szolgálati papság szentségi megalapozottságát és esszenciális szerkezetalakító szerepét kétségbevonó reformátorok nézeteinek cáfolatára, tehát mintegy ellenhatásként erősödött fel a katolikus egyházban. A szolgálati papság szentségtanilag is megalapozott lényegi szerepét tagadó tanok cáfolata a Trienti Zsinat számára központi kérdéssé vált. A klérus szupremáciája ellen küzdve, a reformátorok olyan szentírási szövegeket helyetek előtérbe, melyek a krisztushívők papságáról szólnak, s azokból arra a radikalizálódó következtetésre jutottak, hogy senki sem hivatkozhat szentségi felszenteltségre, hogy annak alapján követelhessen magának tekintélyt a közösség felett. Ez utóbbi, az egyház tradíciójával egyeztethetetlen tézisre 4 Vő. pl. C. O’D önnel, Laicos, in Dicciotiario de H ele sió logic, C. O’DONNEL — S. PIÉ-NINOT (ed.), Madrid 2001, 629. 5 A. LONGHITANO, Battesimo e soggettivita giuridica, in IIfedele eristiano. La condicione giuridica dei eristiani (II Codice del Concilio Vaticano II 6), Bologna 1985, 11.
