Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Bolberitz Pál: A döntés szabadságának kérdése Aquinói Szent Tamás filozófiájában
30 Bolberitz Pál mint racionális idea, hiszen Platón e vonatkozásban is Szókratész elvét vallotta4. Arisztotelész azonban mesterének előbbi elvét nem osztja. Arisztotelész nem az értelem, hanem az akarat oldaláról közelíti meg a szabadság fogalmát. Arisztotelésznél a szabadság az akarat aktusa. A szabadság nála döntést'5, vagyis hatékony akarást jelent, s e fogalomtól a Filozófus világosan elválasztja a „boulesis” fogalmát, mely nála nem-hatékony akarást jelent. Jóllehet Arisztotelész különbséget tesz az értelem és akarat aktusa között, hiszen pozitíve állítja, hogy az értelem felismer és választ, míg a döntés az akarathoz tartozik, mégem választja el világosan az akarat aktusát a spontaneitástól, s ezért szemlélete inkább intellektualistának tűnik ebben a kérdésben. Mai jelentésében úgy tűnik, hogy a sztoikusoknál merül fel először a szabadság úgy, mint az akarat szabad aktusa (liberum arbitrium) és individuális jellege, ami tagadásba veszi az akarati aktus előre-meghatározottságát. A görög „autex- outhion” fogalma, amit latinra „liberum arbitrium’’-ként fordítottak, valójában „önmagunk irányítását”, vagy az „önmagunk feletti uralmat” fejezi ki. A hellenizmus korának másik jelentős filozófiai iránya, az epikureizmus szintén „szabadság-párti” volt, amennyiben az ember szabad választását és döntését védelmezte a fatalizmussal, vagyis a végzet előre meghatározott determinizmusával szemben. A kereszténység a szabadság témakörében új nézőpontot jelenített meg, nevezetesen a természetfölötti hit (fides supernaturalis) és az isteni gondviselés (providentia divina) összefüggésében. Az ókori egyházatyáknál már megjelenik az isteni gondviselésről szóló tan6, mégpedig perszonális összefüggésben a pogányok aperszonális gondviselés-tanával szemben, hiszen ők valamiféle személytelen isteni gondoskodásban hittek. Az egyházatyák továbbá úgy vélték, hogy az ember szabadsága az isteni lényegből való, pontosabban az isteni szabadságból (ami azonos az isteni lényeggel) való részesedés. Boëthius szerint a szabadság nem az akaratban, hanem az értelemben lelhető fel, hiszen az ember az akarat ítélete alapján tekinthető szabadnak7. Aquinói Szent Tamás közvetlen szellemi elődei, pl. Canterbury St. Anselmus, voluntarista álláspontot képviselt ebben a kérdésben, mivel — a szabadságról tárgyalva — e fogalom erkölcsi jelentésére helyezte a hangsúlyt. Anselmussal ellentétben Petrus Abelardus — úgy tűnik —, hogy intellektualista szemléletet képviselt, akárcsak Boëthius. Abélard úgy gondolja, hogy a szabad akarat az ítélet aktusában lelhető fel. A XII. század nagy keresztény gondolkodója, Clairvaux-i St. Bernardus a szabadság három formájáról tárgyal. Különbséget tesz a nyomorú4 Vö. „omni peccans est ignorans” = „a bűn a szükséges igazság ismeretének hiányából fakad” — vagyis Platón itt az ész oldaláról közelíti meg a szabadság fogalmát, mintegy burkoltan azt sugallva, hogy az igazság ismeretének hiánya elveszi az ember szabadságát. 5 Vö. „proairesis”. 6 Vö. „pronoia”. 7 Vö. „liber, de voluntate iudicium”.
