Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Sivadó Csaba: Az apofatikus teológia a keleti egyházban
308 Sivadó Csaba Mózes életében Szent Bazil öccse, Gergely ezt írja: „Mit jelentsen azonban az, hogy Mózes bement a homályba, s ott látta Istent? (...) A Szentírás ezzel azt tanítja, hogy (...) az értelem (lélek) fokozatosan előrehalad. Mind jobban és tökéletesebben figyel, eljut a létezők okos felfogására. Minél inkább megközelíti a szemlélődést, annál inkább látja, hogy az isteni természet nem szemlélhető. Maga mögött hagy tehát minden látszatot, nemcsak az érzékelés által felfogottakat, hanem azokat is, melyeket — úgy tűnik — az értelem pillantott meg, mind beljebb hatol, amíg a gondolkodás kíváncsisága révén el nem ér a láthatatlanhoz és felfoghatatlanhoz, és ott látja meg Istent. A keresett dolog igazi megértése abban áll ugyanis, hogy a nem-látásban látható be, mert amit kutatunk, felülmúl minden képszerű megértést, mindenhonnan a felfoghatadanság veszi körül homályként. Ezért is mondja a fennkölt János, aki benn volt ebben a ragyogó homályban (sötétségben): ‘Istent soha senki nem látta’ (jn 1,18), nevezetesen az emberek közül, de az egész szellemi természetre vonatkozóan határozza meg ezzel a tagadással az isteni lényeg megismerésének elérhetedenségét. / Mózes is a tudásban előrehaladva vallotta meg, hogy a homályban látta Istent, azaz akkor tudta meg, hogy Isten természete szerint az, aki felette áll minden ismeretnek és felfogásnak. Az írás ezt mondja: ‘Bement Mózes a homályba, ahol Isten volt’ (Zsolt 17,12). Milyen Isten? Olyan, ‘aki a homályt rejtekének tette meg’ ahogyan Dávid mondja, aki ugyanebben a szentélyben kapta Utókba való beavatását.”21 Miután megtudott mindent, ami Istenről megismerhető, a lélek fölfedezi ennek az ismeremek a korlátáit; és ez a felismerés előrelépés (haladás), mert most már van ismerete az isteni transzcendenciáról és fölfoghatatlanságról. Nüsszai Szent Gergely apofatikus teológiájában a sötétség pozitív valóságként jelenik meg, mely segít bennünket Isten megismerésében — ezért hívja azt ragyogó, tündöklő sötétségnek. Ez magába zár egy olyan istenismeretet, mely meghalad minden meghatározást, s ezáltal az sokkal igazibb, mint bármely határozott, kategorikus ismeret. Ebben a rejtettségben a lélek megtapasztalja az isteni természet transzcendenciáját, azt a végtelen távolságot, mely által Isten minden teremtményt fölülmúl. A lélek úgy találja magát, mintha minden teremtett dolog fölé lenne emelve, s ugyanakkor mintha végtelen sötétségben hagyták volna, melyben elveszíti kapcsolatát a dolgokkal, és képtelen Isten teljes megismerésére, noha jelenlétének tudatában van. Lossky, amikor Mózes istentapasztalatának mélységét írja le így fogalmaz: „Mózes Sinai hegyre való felemelkedése sokkal magasabb és mélyebb értelmű az Istennel való első találkozásnál, amikor O égő csipkebokorban jelent meg neki. Akkor Mózes Istent a világosságban, fényben látta meg. Most a sötétségbe lép be, maga mögött hagyva mindent, ami látható vagy ismerhető. Csak a láthatadan 21 NAGY SZENT GERGELY, Mózes élete, in szerk. VANYÓ, L., A kappadókiai atyák (Ókeresztény írók 6.), Budapest 1983, 700-701.
