Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Patsch Ferenc SJ: A filozófia és a teológia hermeneutikai fordulata?
256 Patsch Ferenc elégtelen tudatában) a heideggeri szövegek egy bizonyos, nihilisztikus implikációkat tartalmazó „gyenge” olvasatára hivatkozik. A jelen fejtegetés ennek egy lehetséges (méta-) kritikai szempontját kísérli meg vázlatosan kidolgozni. Az előző fejezetekben az előítéletek heideggeri-gadameri rehabilitálásáról is ejtettünk szót. Itt kell utalnunk azonban egy újabb — a XX. századi hermeneudka (hermeneutikai fordulat) nyomán keletkező — nem várt következményre, s mindjárt az ebből fakadó többszörös feladatra is. Belátható, hogy a radikális hermeneutikai igénnyel fellépő filozófia paradox módon a hagyomány lerombolásához vezet. Ezt a következményt azért neveztük váratlannak ill. paradoxnak, mert szöges ellentétben áll azzal, amit a gadameri gondolkodás (vagyis legfőbb hivatkozási alapja) egyik lényegi elemének, legfőbb újdonságai egyikének szokás elismerni: a hagyomány rehabilitálásával. Hogyha ugyanis komolyan vesszük az ilyen jellegű gondolkodás rejtett vagy bevallott — mondjuk így — előítéleteit, előfeltevéseit: fentebb elemzett radikálisan antidogmatikus jellegét, a csaknem a puszta autoreferencialitásra korlátozódó, önértelmezése szerint tehát radikálisan korlátozott érvényességi körét stb., akkor bizony nem szabad meglepődnünk eredményein, ha ezen előítéleteit szigorú logikai következetességgel (melynek követelménye újabb, ezúttal rejtett föltétel, „előítélet”) önmaga történetére is vonatkoztatja. Márpedig ez, amiként estünkben is, egyebek között magának a filozófiatörténetnek az átértelmezéséhez, végső soron pedig annak lerombolásához vezet; amennyiben így nem marad más hátra, minthogy (egyrészt a mindenkori értelmező tér-idő koordinátái kijelölte történeti-nyelvi korlátozottságát komolyan véve, másrészt az értelmezési horizontok közti lényegi átjárhatatlanság — ill. azok határainak megállapíthatatlansága — bennfoglalt állításával) kijelentse: a hermeneutika története Gadamerrel vette kezdetét51. Tisztázatlan persze a kijelentés pontos értelme: vajon képviselője, a nyilvánvalóan provokatív megfogalmazáson túl mennyiben tekinti saját szempontjából relevánsnak a Gadamert megelőző hermeneutikákat (legalábbis annyiban, amennyiben maga Gadamer annak tekinti őket), ill, hogy mennyiben kívánja magát kizárólag a hermeneutikai filozófiára korlátozni. Az is bizonyításra szorul, vajon valóban megpzünteti-e e kijelentés a (filozófia)történelmet (hiszen kifejezett tartalma ennek éppen ellenkezőjét látszik állítani). Továbbá határozottan le kell szögeznünk: nem arról van szó, mintha ne lenne ennek a (kissé bombasztikusra sikerült) kijelentésnek értelme (alkalmasint igencsak mély filozófiai jelentősége); hiszen bizonyos értelemben a heideggeri léttörténet valóban nem „mondjuk a pres- zokratikusokkal veszi kezdetét, hanem sokkal inkább Heidegger pályája közepén, a XX. század harmincas éveiben végrehajtott ún. fordulatával”52 — ti. ekkor és ezáltal válik lehetővé! 51 Vö. FEHÉR M., Hermeneutikai tanulmányok /, 65. 52 Uo.
