Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Nemeshegyi Péter SJ: A jó Isten Órigenész teológiájában
234 Nemeshegyi Péter Személy lévén azt is mondanunk kell Istenről, hogy erkölcsi értelemben erényes5®. Lukács 6,36-ban és Máté 5,48-ban feljegyzett jézusi szavak meghatározó befolyást gyakoroltak Órigenész istenfogalmára. E szavak azt sugallták neki, hogy Isten tökéletessége személyes jóság és irgalom. Ezért nem habozott azt állítani, hogy „az okosság, igazságosság, mértékletesség, erősség, bölcsesség, vagyis az erények egész koszorúja lényegileg jelen van Istenben”51. Origenésztől távol áll az a gnosztikus gondolat, hogy az Első Ősvalóság tudattalan, és egy második valóságra van szüksége, hogy tudatossá váljon. Ezért kerüli a semleges nemű agatbon kifejezést. Számára az Atyaisten nem valami, hanem: agatbos, vagyis Valaki, aki személyesen jó. Isten maga bölcs, hatalmas és élő, és ezért tudja szülni a Bölcsességet, a Hatalmat és az Életet52. Órigenész tehát nagy, mélységes meggyőződéssel tehette magáévá a filozófusok szavát: „Istennek nem hiányzik semmi”55. Órigenész Istene tudatos és személyes boldogságban él, önmaga számára teljesen elégséges. És mégis: ennek az Istennek hiányzik valami, szüksége van valamire. Órigenész így fogalmaz: „Istennek semmire sincs szüksége, kivéve egyre: az emberek és minden értelmes létező üdvösségére”54. Ez paradox kifejezés, és Órigenész siet is elhárítani téves értelmezését55. De e szavak mégis erőteljesen jelzik egész művének minden lapján feltűnő mély meggyőződését: az ő Istene nem magányos egoista, hanem az embereket szerető Isten56. Idézzük néhány mondását, amelyekben Isten irgalmas jóságának hangoztatása háttérbe szorítani látszik az istenfogalom filozofikus elemeit. Ezekiel könyvéről mondott homíliáinak egyikében beszél egy olyan emberről, akit sajnálatra indít egy segítségért fohászkodó másik ember könyörgése, és hozzáteszi: ugyanez történt Krisztussal. Ö, még mielőtt testet öltött volna, sajnálatot érzett irántunk, és eljött, hogy megmentsen. Az ő érzelmi megindulása (pathe) nem más, mint a szeretet érzelme. E gondolatot Órigenész így fűzi tovább: „Maga az Atya is, aki a mindenség türelmes, nagyon irgalmas és együtt érző Istene, nem tapasztal-e hasonló érzelmi megindulást {pathe)? Nem tudod, hogy ez az Is50 Vö. Cels., 6,62, 11,132. 51 Princ., 4,4,10, V,363. 52 Vö. In Job., frgm. 2, IV,486. 53 Cels., 7,65,11,215. 54 Cels., 8,62,11,278. 55 Vö. „Azt állítjuk, hogy Isten, akit nem ismernek a bűnösök, meg akarja ismertetni magát velük. Ezt nem azért teszi, mert hiányozna valami boldogságából, hanem, ellenkezőleg, azért, mert valakinek a szerencsétlensége akkor szűnik meg, amikor megismeri Istent”. {Cels., 4,6,1,278). 56 Vö. Princ., 4,4,8, V,359. „Während Celsus das stärkste religiöse Erlebnis an der Distance haltenden Majestät Gottes hat und demzufolge einseitig über die göttlichen Interessen unter Zurücksetzung der menschlichen wacht, geht Origenes von der Distance aufhebenden Philantropie Gottes aus und beachtet möglichst immer die Beziehung auf den Menschen”, Mh.-ra-Stange, A., Celsus und Origenes, Giessen 1926, 47.
