Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Mezei Balázs: Református és katolikus ismeretelmélet
222 Mezei Balázs Egy köznapi példával megvilágítva a fentieket: ígéretet teszek a másiknak. Ezzel olyan kötelezettséget vállalok, melynek érvénye akkor is megmarad, ha az ígéret közvetlen jelentését egyéb elfoglaltságom, feledékenységem, mulasztásom miatt nem észlelem. Ezért a másik emlékeztethet ígéretemre. Felidézve az ígéretet, mint a felidézés tárgyát, ismét birtokába juthatok az ígéretben megígért cselekedet követelménye felismerésének. Az ígéret követelményének ismételt felismerése tehát közvetve megy végbe: a másik figyelmeztetése, az eredeti ígérő aktus fölidézése — vagy más, hasonló tényezők — segítségével. Hasonló folyamatról van szó akkor is, ha az ember megújítja keresztségét: egyszer már megtette s ennek a keresztény hit szempontjából döntő jelentősége van. De az eredeti tett hatása az idő folyásával és egyéb okokból elhalványul; ahhoz, hogy ismét megerősödjék, szükség van az keresztség megerősítésére, megújítására, valamilyen eszközzel történő felidézésére. Dologilag a keresztség hatása kontinuus; de saját, hozzá való viszonyom változó. Ezért a Plantinga által sugallt állítás, mely szerint a sajátosan megalapozott kijelentés kontinuus, ellentmond az apologetika logikájának, valamint a lélektani tapasztalatnak is. Ezért a modell felülvizsgálatra szorul. Katolikus ismeretelmélet Mármost tudjuk, hogy ez a radikális felfogás más tekintetben is jellemző a református konfesszióra. Ezért az alternatív modellt nevezzük el „katolikus ismeretelméletnek”, ami két dolgot jelöl. Egyrészt a radikalizmussal szembeni átfogó és kiegyensúlyozott univerzalitást — kat’holikusságot —, másrészt azt, hogy a református ismeretelmélettel szemben a katolikus ismeretelmélet a maga gen- erózusabb fölfogásával — melyből a természetes teológia történetileg és szisztematikusan kialakult önállósága is következik — alkalmas a Plantinga-féle modell átalakítására. A katolikus apologéta Szent Pál kijelentéséből indul ki, mely szerint: „Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá.” (Róm 1:20). Vagyis az Apostol szerint a vallás eredeti racionalitása — melynek föltárulását ő is ahhoz köti, amelyet Plantinga az SZBÖ elvének mond — túlterjed a vallás voltaképpeni körén és érvényesül abban is, ami kívül van ezen a körön. Magának a vallásnak a térben és időben való elterjedése is föltételezi a racionalitásnak azt a fogalmát, mely a vallástól bizonyos elkülönültségben áll fönn. A keresztény teológiában mindez úgy fejeződött ki, hogy a racionalitásnak két szféráját különböztették meg: saját szavaimmal a lényegit és a rá vehetőt. A lényegi megegyezik a SZBO elve alá eső körrel: a racionalitás legmagasabb foka a keresztény igazságok üdvözítő racionalitása. A rávehető szféra az a racionalitás,