Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Mezei Balázs: Református és katolikus ismeretelmélet
Mezei Balázs 223 melyben a fejlődés logikája elvileg a belső racionalitás körébe vezeti át azokat, akik ezt a logikát követik. A keresztény alaptétel szerint az Ószövetség vallási racionalitásának logikája az, hogy a zsidó embereknek föl kell ismerniök Jézusban a Messiást. A görög filozófia racionalitása abban áll, hogy — mint Alexandriai Kelemen megfogalmazta — a bölcseletpaidagógos^ eis% ton Khrispton, a Krisztushoz juttató nevelés, a Krisztushoz vezető út. Ha a katolikus apologéta elfogadja — akár provizórikusán is — a többi racionalitást, a következő lépés az kell legyen, hogy megkeresi saját vallási kijelentései, illetve a más kijelentések köafs racionalitásának alapját. A fundamentalizmus ott követ el mulasztást, hogy nem teszi meg ezt a lépést; nem hajlandó elismerni, hogy első apologetikus lépése föltételezte a közös racionalitást, melyet azután meg kellene határozni. Ezért a Plantinga-féle racionalitásfogalommal szemben megfogalmazható érv ebben áll: nem vessf figyelembe, bogy a racionalitás helyesen értett fogalma megengedi a rávehető racionalitás — aprotoracionalitás — fogalmát, amely saját logikája szerint magára a racionalitásra irányul. Példánk összefüggésében: A hívő, aki hisz abban, hogy a kertet egy láthatatlan kertész hozta létre és tartja fönn, ezt a tudását azért közli azzal, aki nem osztja e hitet, mert meggyőződése, hogy a hitében implikált racionalitás protoracionalitás ként jelen van a másik emberben is és rávezeti a lényegi racionalitásra. Tétele tehát így szól: 22. Hiszek benne, hogy ezt a kertet egy láthatatlan kertész gondozza, aki lehetővé teszi, hogy az ő munkáját akkor is fölismerjük, ha őt magát nem ismerjük föl. R. M. Hare egyszer azt állította: ahhoz, hogy a kereszténységet mint vallást megértsük, először meg kell értenünk a vallást egyáltalán. Ez a kijelentés élesen szemben áll azzal, amit az önszavatoló racionalitás fenti gondolatából levonhatunk. Azt hiszem, jellegzetes félreértésről van szó, melyet érdemes tisztáznunk. A „vallás” mint ilyen fogalmi absztrakció. Alapja a tapasztalati vallás, legyen ez történetileg szedimentálódott vagy éppen kialakulóban lévő. Történetileg és logikailag a tapasztalati vallás ál! absztrakt vallásfogalmunk előtt. Ez következik abból is, amit a vallásról tudhatunk, s amit Plantinga saját maga „fundamentalizmusként” határozott meg: az igazság végső elemzésben az SZBÖ műve; minden igazságfogalom ezen alapul. Kissé elvontabban fogalmazva: az igazság a vallásból ered s ezen eredeti kapcsolatát mind történeti, mind logikai értelemben megőrzi. Hasonlatként azt mondhatjuk: ugyan fölvázolhatunk egy absztrakt, univerzális grammatikát, de beszélni mindenkor egy konkrét nyelven tanulunk meg. Vagyis Hare állításával szemben nem úgy áll a helyzet, hogy a kereszténység megértéséhez először a vallást kell megértenünk, majd az egyes tapasztalati vallásokat, hanem fordítva: először a tapasztalati vallást értjük, majd annak absztrakcióit.
