Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
20 Ancsin István ber szabadságával együtt teljhatalmat Isten terve fölött? A másik oldalon mindezzel szemben áll a megváltás mint visszafordíthatatlan esemény visszafordítha- tadan hatástörténettel, melynek végső eredményét azonban talán csak (Balthasar történelemről alkotott felfogása értelmében) a történelem végén lehet majd teljes dimenziójában megtapasztalni. Balthasar eszkatológiai koncepciója antropológiai, és ezzel etikai következményeket is maga után von. Ha ugyanis a mindenki számára hozzáférhető üdvösséget reményként fogadjuk el, akkor nem akadályozhatjuk meg az erkölcsi normák elvesztését: „Ha a mindenkinek fenntartott üdvösség az Isten irgalmasságára vonatkozó reményben ,garantált’, akkor az etikai hozzáállás és az etosznak megfelelő életvitel elveszti normativitását, amely az eszkatológiából visszahat az etikára“61 — jegyzi meg Jan Anbaum. Másrészt azonban nemcsak az ember etikai normáiról van itt szó, hanem Istenéről is. Ha Isten irgalmassága a sértett fél szabad megbocsátása nélkül hatékonnyá válhatna, akkor bizony problémás lenne egy etikus Istenről beszélni, miként ezt Magnus Striet kifejezésre is juttatja: „Anélkül, hogy előbb az áldozatok ne bocsátanának meg kínzóiknak és gyilkosaiknak, Istennek sem szabadna kiengesztelődnie. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az áldozatok mint szabad emberek még egyszer meg lennének fosztva méltóságuktól, és még egyszer áldozatokká válnának, ha a harmónia beleegyezésük nélkül valósulna meg: ez esetben épp ennek a harmóniának válnának áldozataivá; kien- geszteletlen szenvedésük lenne az ára az örökkévalóságban annak, hogy Isten a végső harmóniáról nem tudna vagy nem akarna lemondani.“62 Hasonlóképpen fejezi ki eszkatológiai reményét Thomas Pröpper, aki szerint a végső ítéletben „remélhetjük, [...] hogy abban Isten minket embereket is szóhoz juttat és engedi, hogy részt vegyünk benne“63. Balthasarnak az apokatasztaszisz-kérdésről való véleménye számos ellentmondást tartalmaz. Szerzőnk ugyanakkor Wilhelm Michaeisszel kibékíthetőséget sejtet az egymásnak ellentmondani látszó felfogások között: „Az ítélet kettős kimenetele egyáltalán nem zárja ki az apokatasztasziszt.“64 Valóban, miért ne tételezhetnénk fel, hogy a „lelkek“ először az üdvösségre vagy a kárhozatra jutnak, Isten azonban végül mindent kiengesztel magával? Ennél a feltételezésnél fennáll azonban az időbeliség, ill. az örökkévalóság problematikája: ha ugyanis a kárhozat örökkévaló, akkor Isten ezen már nem változtathat, és így az apokatasztaszisz nem valósulhat meg. Amennyiben azonban az örökkévalóság nem az időbeliség61 AMBAUM, Hoffnung auf eine leere Hölle - Wiederherstellung aller Dinge?, 34. 62 STRIET, l'ersuch über die Auflehnung, 58-59. 63 PRÖPPER, T, Evangelium undfreie Vernunft. Konturen einer theologischen Hermeneutik, Freiburg 2001, 320. (Kiemelés az eredetiben.) 64 TD IJf 245. Az idézet W Michaelis művéből származik: Versöhnung des Alls, Gümlingen / Bern 1950, 94.
