Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)

Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni

Ancsin István 19 tétében“54. Azért csak „teoretikusan“, mert az „ember kegyelmi meghatáro­zottsága“55 teljességgel megkérdőjelezi, hogy az emberi szabadság vajon képes-e maradéktalanul „elutasítani Istent“. Miként fentebb láttuk, Balthasar szerint erre nem képes.56 Ezt látszanak alátámasztani szerzőnk következő szavai is: „Minden bűnnek Isten végtelen szeretete általi alulról átkarolása (Unterfassung) azt a gon­dolatot sugallja, hogy a bűnnek és a gonosznak végesnek kell lennie, és az őket át­ölelő szeretetnél saját végességükhöz érnek.57 Mindez azonban azt is jelentené, hogy a gonosznak sohasem lehet meg ugyanaz a hatalma, és ebből adódóan so­ha nem rendelkezhet ugyanazokkal a lehetőségekkel sem. Az ember Istentől va­ló elfordulását Balthasar elgondolásában a szentháromságos odafordulás karolja át, ezzel párhuzamosan azonban élét is elveszi: „Az Atya és a Fiú közötti örök odafordulás [képes] az elfordulás és az idegenség jellegét felvenni önmagába és átélni, és ez a lehetőség lenne így a feltétele annak, hogy Isten kezdetben egyál­talán megkockáztathatta a szabad létezők teremtését, akik elfordulhatnak tőle, és a világot mint ,nagyon jót’ nevezhette meg”58. Magnus Striet felteszi a kérdést, hogy mit jelent „Isten számára akárcsak egyet­len ember tőle való elfordulása: nem következtethetünk arra“, folytatja kérdésfel­tevését, „hogy Isten szeretete, amely jelen volt a teremtés elhatározásának kezde­tén, és amely történelmi önkinyilatkoztatásában feltétlennek bizonyaik, csak ak­kor éri el célját, ha minden embert betöltött, minden ember elfogadta és válaszolt rá, mert a szeretetet nem lehet másképp elgondolni, mint szabadságok egymás felé való kölcsönös megnyílását és betöltését? Mi történik azonban akkor, ha csak egy ember is elutasító választ adna? Nem mondana akkor csődöt Istennek a te­remtésre vonatkozó döntését követő szándéka, vagy — óvatosabban fogalmazva: nem várna ez a döntés továbbra is teljes megvalósulására?“59 Valóban: „Nélkü­lözheti Isten elveszett bárányainak akár utolsó darabját is nyájában?“60 Azt jelen­tené ez, hogy Isten egész üdvösségterve nem futhatna zátonyára? És ha valóban nem futhat teljesen zátonyára, nincs akkor a szabadság megfosztva attól az utolsó lehetőségtől, hogy teljességgel alámerüljön a gonoszságba? Nem kapott az em­54 TD IV, 173. 55 TD IV, 275. 56 J. Anbaum megfigyelése szerint Balthasar „az ember Istentől szándékolt meghatározásának op­timista elgondolásával egyértelműen bizonyos távolságot épített ki a [pesszimista] ágostoni szemlélettel szemben. Ambaum, Hoffnung auf eine leere Hölle - Wiederherstellung aller Dinge? Hans Urs von Balthasars Konzept der Hoffnung auf das Heil, in IkaZ „Communio“ 20 (1991), 33-46. 33. 57 TD IV, 257. (Kiemelés az eredetiben.) Vö. Balthasar, Apokatastasis. 58 BALTHASAR, Crucifixus etiam pro nobis, 34. 59 STRIET, M., Versuch über die Auflehnung. Philosophisch-theologische Überlegungen cgir’Theodhgeefrage., in szerk. WAGNER, H., Mit Gott streiten. Neue Zugänge zum Theodizee-Problem, Freiburg 1988, 48- 89, 57. Vö. uo. 71. 60 BALTHASAR, Apokatastasis, 182.

Next

/
Thumbnails
Contents