Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
18 Ancsin István 2. Igazságos és/vagy irgalmas legyen Isten? Ha az általános kiengesztelődés kérdésében a Szentírást akarjuk segítségül hívni, meg kell állapítanunk, hogy az Újszövetség egyrészről olyan szövegeket tartalmaz, amelyek „az utolsó ítélet kettős kimenetelét és a pokol büntetéseinek örökké tartó voltát“ mondják ki, másrészt azonban olyan szövegeket is, amelyek „valóban az apokatasztaszisz szellemében beszélnek“48. Az egyházatyák hagyománya épp ebből kifolyólag szintén megosztott. Balthasar, akinek nézetei az apokatasztaszisz-kérdést illetőleg heves vitát váltottak ki, éppúgy elutasítja a pán- s%aluti%must, amely mindenki megmentésének a reményét már mintegy biztosítottnak veszi, mint a kettős predestinááó tanát, mégis, minden kétséget kizáróan az általános kiengesztelődés tanának közelségében helyezhető el teológiája, még akkor is, ha ennek némiképp ellentmondani látszik saját kijelentése: „Az apokatasz- tasziszt sohasem képviseltem, még rejtett formában sem, mint Karl Barth. Súlyos kérdés marad: igazodhat a természetfeletti hit — a hit mint személyes odaadás — a kárhozat tényeihez? [...] Az egyházi hitvallásban csupa üdvösségténnyel találkozunk.“49 Ha Balthasar szerint az ítélet fenyegetéseinek és a büntetés szörnyűséges képeinek, amelyekkel a Szentírásban és a hagyományban találkozunk, van értelme, akkor az „mindenekelőtt bizonyára az, hogy elém tárják felelősségemnek azt a komolyságát, amely szabadságommal együtt adott számomra.“5® Az emberi szabadságot tiszteletben tartva Balthasar hangsúlyozza ugyan, hogy „akaratunk ellenére nem leszünk megmentve“51, ugyanakkor kétségbe vonja „az ember abszolút szabadságának feltételezését, amellyel önmagát választhatná (Isten maradéktalan elutasításában)“52. A legvégső pontot úgy próbálja megközelíteni, hogy a megrögzött bűnös Istentől való elhagyatottságát hozzárendeli a megfeszített és halott Krisztus Istentől való elhagyatottságához.53 Teoretikusan Balthasar éppúgy számol az ember lázadásának lehetőségével az Isten részéről való „túlszárnyalással és alulról átkarolással (Überholt- und Unterfaßtwerden)“ szemben, mint azzal, hogy az ember Isten szeretetével szembeni vétsége „Isten vereségét“ jelenti, „aki bizony csődöt mond saját üdvösségművének tekin48 TD IV, 244. Vő. BALTHASAR, Apokatastasis, in Trierer Theologische Zeitschrift (1988), 169-182; 174. Ez a tanulmány, amely az apokatasztaszisz-kérdést patrisztikus szempontból világítja meg, nyomtatott szövege Balthasar 1988. április 18-án a Trieri Teológiai Fakultáson tartott vendégelőadásának - alig több mint két hónappal az 1988. június 26-án bekövetkezett halála előtt. 49 Balthasar, Zur Frage: „Hoffnung fir alle“. Eine Antwort auf den Artikel von Pfr. Karl Besler, in Theologisches 199 (1986), 7363-7366. 7366. Megjegyezzük, hogy a következő mondatot Kari Barthnak tulajdonítják: „Aki nem hisz az apokatasztasziszban, az egy ökör, aki viszont tanítja azt, az szamár. In LOCHMANN, J. M., Dogmatik im Dialog I, Gütersloh, 1979, 314. 50 BALTHASAR, Kleiner Diskurs über die Hölle, Ostfildern 1987, 25. 51 TD IV, 261. 52 TD IV, 277. 53 Vö. TD IV, 283. 286.
