Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Kruppa Tamás: Eredeti bűn és eredendő ártatlanság
166 Kruppa Tamás mindennek, hiszen vissza kell térnie a földbe, amiből vétetett, de mégis hisz. Ezt követően az egész ószövetség Isten egyre erősödő és egyre konkrétabb formában megjelenő ígéreteit sorolja a jövőre és a hogyanra vonatkozóan. Később az igazak dicsőségét hirdetik a krónikások, akik még nem tudtak, nem beszéltek és nem gondolkodtak feltámadásról, és talán el sem tudták képzelni, hogyan pontosan mit várjanak a jövőtől, de hittek, mert megértették, hogy Isten parancsolta azt, hogy így cselekedjenek. És Isten igazolja és dicséri ezeket az embereket, sőt hinti és táplálja a boldogság reményének jó magvát. Megmutatja, hogy aki képes volt teremteni, és életet adni, tud visszaadni és feltámasztani is, mert egyetlen tőről fakad minden cselekedete, a hatalommal és dicsőséggel bíró szeretet tőkéjéről. Rendkívül bíztató tény, hogy a keresztény hit tartalmilag közvetlenül mindig csakis az örömhírre irányul (vö. „Hiszek az egy Istenben (...) az egyházban, (...) hiszem az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet”). A hívő ember minden pokoli tapasztalata ellenére az Úr által hirdetett jóhír igazában hisz. Jézus Krisztus eljövetele, halála és feltámadása éppen ezért központi helyet foglal el a teremtésben, hiszen csakis őáltala biztosított a teremtés jósága. Megtestesülése viszont azt jelenti, hogy bármennyi bűnt is kövessenek el az emberek önmaguk és egymás ellen, és bármennyi katasztrófa is támadjon a földön, Isten kezében minden ember jövője biztosítva van, és kivétel nélkül mindenkinek megvan a lehetősége Istentől kitűzött célja elérésére. Jónak teremtette Isten a világot, és jó ma is, mert Krisztus által — akiben teremtetett — mindig biztosítva volt számára a célba érkezés esélye. Ezt az esélyt azonban senki nem remélheti mástól, mint egyedül Istentől. Jézus azért mondja a farizeusoknak: „Tévedtek! Úgy is meghaltok bűneitekben, ha nem hiszek” (Jn 8,24). Krisztusban még Adám számára is megmaradt ez az esély, vagyis nem veszett el örökre, csak biztonságba helyeztetett az ekkor még alkalmatlan állapota miatt.50 Ebből következően tehát egyértelműen látszik, hogy sem Adám bűne, sem annak következményei nem jelenthetik azt, hogy az emberiség számára elveszett az üdvösség esélye, csakis azt, hogy veszélyek fenyegetik. A keleti oldalon olykor megfogalmazódik az a vád, hogy a nyugat a keresztséget tartalmilag az eredeti bűn eltörlésére redukálta.51 Úgy gondolom, ma már ez semmiképp sem állja meg a helyét, hiszen ma már általános meggyőződés, hogy a keresztségben azon túl, hogy megszabadulunk a bűntől, az egyházban újjászületünk mint Isten fiai, Krisztus tagjaivá és az O küldetésének részeseivé 50 Vő. .^Amikor kiűzte a^ embert, Éden kertjétől keletre herubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrit,jtfk a% élet fájába^ vethető utat. " (Ter 3,24) 51 Vö. MEYENDORFF, Holy Saturday, Spiritual Ufe for Lent and Easter, Collegeville / Minnesota 1979,4köv; in SIVADO, Dogmatörténeti éspatrisytikus vonások John Meyendorjf teológiájában, 95; DS 1514.
