Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Kruppa Tamás: Eredeti bűn és eredendő ártatlanság
156 Kruppa Tamás A „hurrá-optimizmus” tehát láthatóan nem hiteles megoldás, csak egy másik véglet, amiben az ember felelőtlenül azt gondolhatja, hogy nincs jelentősége a bűnnek, nincs jelentősége a rossznak, nincs jelentősége a szegénységnek, a szenvedésnek, a szerencsétlenségnek, a halálnak. Krisztus evangéliuma nem azt kívánja, hogy azt higgyük: nincs jelentőségük, csak azt hogy ne féljünk tőlük. Urunk megrendült a bűn és a halál pusztításának láttán, de bizonyára az elesettek szenvedésének, a kirekesztettek reménytelenségének tűrhetetlen látványa is csak megerősítette őt az Atyától kapott küldetése hűséges, és haladéktalan teljesítésében. Mit jelent tehát számunkra a bizakodás lelkülete? Mindenekelőtt olyan határozott magatartást, amely megvizsgálva az Isten Fia által hirdetett evangéliumot, megérti és hirdeti, hogy a mindenre gondot viselő Isten, teremtő tervében számolt a bűnnel és következményeivel. Krisztus feltámadása pedig megmutatta, hogy Isten valóban képes megsemmisíteni az ellenséges erőket, a bűnös embert pedig megtérésre és bizalomra inti irgalmas szeretete iránt.22 Véletlenül sem szeretnénk annak a gyanújába keveredni, amibe például Hans Urs von Balthasar keveredett, amikor Merészeljük-e remélni, hogy a pokol üres? című munkájának23 „re- mény”-fogalmában bírálói olyan értelmet véltek fölfedezni, mintha azt állítaná, hogy az egyház véleményével megegyezően a keresztény remény objektív tartalma az az állítás lenne, hogy a pokol valójában üres.24 A bizalom más, mint az optimizmus. A bizalom ugyanis valódi látáson alapszik, figyelembe veszi mindazt, ami van, de semmi esetre sem mondható szomorúnak, elesettnek vagy melankolikusnak. A Kelet sokszor fölhánytorgatja, hogy Szent Ágoston eredetibűn-tanában túlságosan pesszimista szemléletű, megfogalmazásában újra előtör belőle ifjúkori manicheus szemlélete, sok rosszat gondol az anyagról, a szexualitásról, s ez a bűn továbbadásának leírásában még a tanítóhivatali megfogalmazásokba is bekerült. Szeretném hozzáfűzni ehhez, hogy véleményünk szerint abban az időben a keresztény kelet sem volt ennél lényegesen kevésbé pesszimista szemléletű. Viktor Lazarev orosz művészettörténész írja a következőket: „Isten, mint abszolút testetlen, felfoghatatlan lény, a végtelen értelem megtestesítője állt a közte és a tőle végtelen távolságra levő világ között elhelyezkedő közvetítő lények hierarchiá22 Jn 16,33: „hívhatok, én legyőztem a világot. Róm 8,38-39: ,yA^ban biztos vagyok, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelen valók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szçretetétôl, amely Krisztus Jézusban, ami Urunkban van. " 23 BALTHASAR, Was dürfen wir hoffen?, Johannes Verlag, Einsiedeln 1986; valamint Kleiner Diskurs über die Hölle, Schwabenverlag AG, Ostfildern 1987, 25. 24 Vö. AMBAUM, J., 'Remélhetjük-e, hogy a pokol üres?, in Communio 1 (1993), 54-66, különösen 64-66; Kleiner Diskurs über die Hölle, című tanulmányában azonban Balthasar nyíltan megmondja, hogy „apokatasztasziszt” soha nem hirdetett, „még burkoltam sem” (vö. 25. old.).
