Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Kruppa Tamás: Eredeti bűn és eredendő ártatlanság
152 Kruppa Tamás bűn definiálásakor a tanítóhivatal is joggal idézi ezeket a helyeket (DS 228-229)9 — azt találjuk, hogy a bűn következtében ezek valamiképpen mégis egy fedél alá kerültek. Erről Dániel próféta vallomása mond el a legtöbbet, amikor — ahogyan a Karthágói zsinat atyái is értelmezik, nem csupán királyi többes számot használva — így beszél: ,, Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és ay ország egész népéhez Az igatóság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként ajelen mutatja, a miénk, Júdafétfeaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé” (9,5-7). S nehogy valaki azt gondolja róla, ahogyan egyesek vélekednek, hogy az igaz Dániel nem saját vétkeiről, hanem inkább népének vétkeiről beszél, később hozzáteszi: „Imádkoztam és megvallottam bűneimet és népemnek bűneit” (9,20).10 Egészen biztos, hogy az igazságos Istent megváltó tevékenységében komolyan befolyásolják az ártatlanok hozzá kiáltó szavai és kiontott vérük,11 s ahogy megkímélte volna Szodomát 10 igazért (Ter 18,32), úgy kímél meg bennünket is mindenek előtt Fiáért és azokért a szentekért és igazakért, akik minden bűn és kísértés közepette megőrizték szívük tisztaságát. 3. Optimizmus vagy pesszimizmus? Kányádi Sándor erdélyi író egyik előadásában, amit évekkel ezelőtt a Nyíregyházi Papnevelő Intézetben volt szerencsém meghallgatni, úgy hiszem hitelesen fogalmazta meg azt a tézist, hogy a hívő keresztény világszemlélet sem nem pesszimista, sem nem optimista, hanem alapjában véve bizakodó. Értekezésünk tárgyára vonatkoztatva mindezt állíthatjuk, hogy a hiteles keresztény szemlélet nem lehet pesszimista, azaz nem tulajdoníthat akkora jelentőséget a bűnnek, hogy ezáltal kétségbe ejtsen Isten irgalmas szeretetét illetően,12 de nem lehet olyan módon 9 1 Jn 1,8-9: „Ha aeg mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megiszfitson minket minden gonoszságól. " Mt 6,12: „bocsásd meg vétkeinket" Jak 3,2: „Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes ember, s az ilyen féken tudja tartani egésztesíel ,s- " Zsolt 143,2: „Ne szállj perbe szolgáddal, mert senki sem igaz űőtted az élők közül. " lKir 8,46: „ nincs ember, aki ne vétkeznék. ” 10 Vö. DS 229. 11 Ter 4,10: „Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről ” Mt 23,35: „így rátok száll minden igaz ver> ame~ lyet kiontottak a földön az igaz Abel vérétől Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit megöltetek a templom és azoltárközött.”Vö. Lk 11,51; Zsid 12,22-25. 12 Ratkó József katolikus költő-drámaíró „Segítsd a királyt” című drámájában István király öreg pogány magyar nevelője imigyen pöröl Istvánnal a folyton bűnt emlegető magatartás ellen: ,f\ást sem emlegetsz; bűnt és büntetést. Meztelen fejű papjaid mihelyt országföldjére dugák nyelvöket, e két szó tüstént szájukhoz ragad. Köszönni, kérni egy se tud szavunkon; bűn, büntetés — mindegyre ezt habogák, s kényes óraikkal ördögfmgzagot alítanak, hol orgona virít is. "1. felvonás 5. Jelenet, (az idézet a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 1985. Jan. 12-i ősbemutatójára a színház által kiadott szövegkönyvből származik.)