Erdő Péter (szerk.): Bűn és isteni irgalom mint a mai ember problémája - Studia Theologica Budapestinensia 30. (2002)

Visky S. Béla: A bűnténytől az irgalom-tényig

ígéretre és igazságra, mely meg nem csalhat." Ezért gondolhatjuk bizton, hogy az ál-megoldásokkal szemben továbbra is a kereszt botránya és paradoxona az arkhimédészi pont. Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős. Az én erőm (dünamiszom) erőtelenség által jut célhoz. A Krisztussal együtt való meghalás tehát nem végső cél a személyiség - rettegett - felfüggesztése éretelmében: csak út a vele együtt (szün Krisztó) történő feltámadás felé. Az egyedüli olyan típusú „erős személyiség" felé, mely nem rombol, hanem épít, nem sebez, hanem gyógyít. Hans Urs von Balthasar írja A három nap teológiájában Pál apostol eme pozitív célirányultságáról, az egyoldalú egzisztencialista megközelítést is némiképp korrigálva, a következőket: „A lutheri sub contrario hiátusában tehát előtűnik ugyan a Kierkegaard-féle abszolút paradoxon, de Pál túllép annak statikus megfogalmazásán. A paradoxont kifejező állítás sokkal inkább egyfajta belső dinamikával rendelkezik, s ez célra irányulásában fejeződik ki (szegénnyé lett, hogy gazdagok legyetek), fényt gyújtván a racionális megértés lehetetlenségének a sötétségében: a szeretet fényét (...) Amennyiben Jézus halála az abszolút szeretet funkciója - mindenkiért meghalt -, annyiban egy princípium érvényével rendelkezik. Ez persze nem 'formális logika', hanem olyan, amelynek tartalmát az örök és megtestesült Logosz egyszerisége és személyisége tölti ki, sőt amelyet ő maga teremtett, és amellyel azonos. Ez az átütő erő is része a 'botránynak', nem szabad 'ellágyítani' és 'kiüresíteni'." (Osiris, Budapest, 2000, 46) Eszerint: a pusztító erőnek a teremtő erő az alternatívája, és nem a gumi-ember.

„Tied vagyok, Istenem!" Nem tudom, ki az ember, de tudom, hogy kié. A lét nem nominativuszos, hanem genitivuszos szerkezetű.

És ugyanilyen tudatlan vagyok a bűn, de legkiváltképp az isteni irgalom dolgában. Ez a „legkiváltképp" pedig már egy bizonyos aszimmetriára utal, mely ott feszül e két titokzatos valóság között. Pi- linszkyt parafrazálva, az imádság szót az irgalommal helyettesítve (ami, becsületszavamra, ugyanaz), ezt a tételt kapjuk:

Valójában két szó, mit ismerek,/ bűn és irgalom két szavát./

Az egyik hozzámtartozik./ A másik elhelyezhetetlen. (Az ember itt) Vagy teológus-nyelven szólva, máris ott vagyunk a nagyon is habituálus természet és az egyáltalán nem habituális kegyelem ősrégi bozótjában! Csak hálásak lehetünk azok bátorságért akik a „Közös Nyilatkozat a megigazulás tanításáról" dokumentummal csapásokat kívántak vágni ebben a dogmatikai rengetegben. Végre békésen be103