Kránitz Mihály: A lelkiismeret fejlődése Órigenészig (2002) - Studia Theologica Budapestinensia 29. (2002)

I. Szüneidészisz-fogalom kialakulása - 1. A lelkiismeret fogalma az Ószövetségben és a zsidóságban

két lélek ösztönzi az embert. Nehéz megállapítani pontosan e tanítás eredetét. Megjelenik Sirák könyvében, a Tizenkét Pátriárka Végrendeletében, a Qumránban, Negyedik Ézdrásnál és a rabbinikus szövegekben.

A jecer szó csak fokozatosan, alkalmazása során vette fel az emberi szív állapotának a jelentését,65 majd később, főleg a rossz hajlam megjelölését. Az első szöveg, ahol megjelenik, a Sir 15,14. A szöveg- környezetből látható, hogy a hajlam fogalma magyarázat az ember bűnére:

„Ne mondd: A bűnöm az Úrtól származik; / mert ő nem hoz létre semmit, amit gyűlöl.

Ne mondd: Bukásomat neki köszönhetem; / mert gonosz emberre neki nincs szüksége.

Az Úr gyűlöl mindent, ami rossz, / s azok sem szeretik, akik őt tisztelik. / Ő teremtette

a kezdet kezdetén az embert, és kiszolgáltatta saját döntése hatalmának."66

A diabulion szó a jecer fordítása, a LXX-ban 'gondolatot', 'tanácsot', 'óvatosságot' jelent, majd lassan válik ennek a meghatározatlan valóságnak a kifejezésévé. így találkozunk vele a Tizenkét Pátriárka Végrendeletében, ahol az emberben lévő két hajlam világosan megjelenik. A két legjelentősebb szöveg: Aszer végrendelete (1,2-9) és Juda végrendelete (XX,1-3). Az első a diabulia kifejezést használja, a másik pedig ugyanazt a tanítást adja vissza a pneumatával. Ez a kifejezés tárgyszerűen kapcsolódik a qumráni két lélekről szóló tanításhoz. A két nagy szöveg bemutatása mellett ne hagyjuk figyelmen kívül a diabulion szó számos egyedi alkalmazását sem. Aszer buzdítása a jó és a rossz dualizmusát tárja elénk:

„Megmutatom nektek, ami az Úr színe előtt egyenes. Mert az Isten két utat (duó hodusz), kétféle gondolkodásmódot (duó diabulia), kétféle tevékenykedést, két helyet és két célt adott az emberek fiai elé. És ezért minden kettős, az egyik ellentéte a másiknak. Kétféle út van: a jóé meg a

65 Vö. IKrón 28,9; 29,18.

66 Sir 15,11-14; Ez a szöveg hatja át a Jak 1,13-17 verseket, ahol az epithümia áll előtérben. Vö. Test. Jud. XIII,2; in Óí 2, 201; Test. Rub. IV,9 in Óí 2, 177.

23